szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A 65 éves Peter Banks március 7-én halt meg, ám erről napokig nem tudott senki, mivel csak azután kezdték keresni, hogy nem jelent meg egy stúdiófelvételen.

Meghalt Peter Banks, a progresszív rockot játszó brit Yes zenekar első gitárosa. Hatvanöt évesen érte a halál londoni otthonában.

A zenész honlapján megjelent közlemény szerint Banks március 7-én halt meg, ám erről napokig nem tudott senki, mivel csak azután kezdték keresni, hogy nem jelent meg egy stúdiófelvételen. Halálának okáról nem szól a közlemény.

Banks az 1968-ban alakult Yes alapítói között volt olyannyira, hogy ő adta a zenekar nevét. Ugyanakkor csak az első két lemezen játszott, mert zenei és személyes nézeteltérések miatt távozott az együttesből. Megalapította a Flash nevű formációt, amely három sikeres lemezt alkotott. Utána újabb zenekart hozott létre Empire névvel. 

Pályafutása alatt öt szólólemeze jelent meg.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!