szerző:
cz.t.
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Kínai turné, magyar valóság, európai színvonal, harsonás félmosoly. Hogy járja be négy magyar rézfúvós a fél világot? A tíz éves Four Bones Quartet alapítóját, Gyetvai Pétert kérdeztük jubileumi koncertjük alkalmából.

Itthon csak kevesen ismerik, illetve ismerik el azokat a zenekarokat, akiknek a tehetség és a szerencse ügyes kombinációját kihasználva sikerült a határokon túl is karriert építeniük.

Persze, az úgymond hagyományos műfajokban hatványozottan nehéz a kályhához oly közel újat, kiemelkedőt, de legalábbis közönségcsalogatót alkotni, ám ha az ember képes valami teljesen friss, esetleg szokatlan zenei produktummal előállni, reális esélye van a hazainál jóval meggyőzőbb sikerre.

Templomtól a Szigetig

A Four Bones Quartet négy harsonás alkotta, rendhagyó formáció, mely a klasszikus zenei daraboktól kezdve a jazzig sokmindent a műsorára tűz. A zenekar az elmúlt tíz évben magyar fellépései mellett bejárta Nyugat-Európát, sőt egy turné erejéig még Kínába is eljutott. Jubilálni viszont Budapesten jubilálnak, a Budapest Music Centerben, kedd este fél 8-tól.

"Igazából csak most kezd tudatosulni bennünk, hogy milyen hosszú idő ez a tíz év. A kezdeti nagyon konkrét irányvonalból mára egy lombkoronára elegendő stílust magába foglaló olvasztótégely lett" - mesél Gyetvai Péter, a Four Bones Quartet alapítótagja -  "ezalatt az idő alatt a zenekar több fázison ment keresztül, vagy ha úgy tetszik, esett át. Ezek közül némelyeket megtartottuk, némelyek pedig idővel kikoptak mellőlünk. Persze az átfedés kikerülhetetlen, így ma épp úgy koncertezünk templomokban, mint olyan nyári fesztiválokon, mint a Sziget".

Nagyon új

A Four Bones Quartet a műfajbéli eklektikát kiterjesztette néhány társművészetre is, így például Impressziók című anyaguk MüPa-beli debütálásakor egy költővel és filmesekkel karöltve nagy hangsúlyt fektettek az előadás összművészeti jellegére.

"A külföldi frontot tekintve szerencsések vagyunk, hiszen az évek alatt gyakorlatilag csak pozitív tapasztalatokat sikerült gyűjteni: korrekt helyszínek, korrekt szállás, ellátás és a kinti financiális háttér is lehetővé teszi, hogy megélhessünk abból, amit a legjobban szeretünk. Persze a szervezőknek esetünkben is volt néhány mellényúlásuk, de az arányokat nézve még így is nagyon jó az összhatás" - mondja Gyetvai. A Four Bones tagjai pedig szokatlanul messzire jutottak.

Kína az ablakból

"Ha a turnénk fényében két szóval kéne jellemeznem Kínát, azt mondanám profi és távolságtartó. A reptéren várt a külön busz, ami rögtön az ötcsillagos szállodába vitt, majd a fellépés helyszínére. Nagyjából ezen a hármas útvonalon ingáztunk végig, ami azért valljuk meg, kissé zavaró volt. Képzeld el, hogy ott vagy egy, a tiedtől alapjaiban eltérő, izgalmas kultúrával körülvéve és csak az ablak melletti ülésről nézelődhetsz.

Instant megoldás gyanánt párszor derekasan ki is szöktünk a szállásunkról egy kicsit körbenézni, amitől a kínai turnémendezserünk rendre sikítófrászt kapott. Pekingen túl játszottunk több, mindössze egy-két milliós kisvárosban is, ahol nem voltak nagyon hozzászokva a külföldiekhez: a zebránál várakozva kaptuk a legforróbb pillantásokat" - mondja Gyetvai, aki szerint a Kínában tapasztalt koncertpromóciónál kevés jobb van a planétán: "Még a legkisebb településeken is rengeteg plakátunk volt, de a zenekart bemutató füzeteket is gyártottak, ipari mennyiségben."

Menni kell

A harsonás Magyarországot ezzel szemben túlzottan centralizáltnak érzi, ahol egyre nehezebb Budapesten kívül jó feltételek mellett érvényesülni: "Nekünk egyszerűen mennünk kell, nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak a fővárosban koncertezzünk. Annak ellenére, hogy az ember a saját bőrén érzi, hogy a helyzet nem túl rózsás, a Four Bones épp a sokoldalúsága miatt még így is működhet és működik is.

Sok zenész választja azt, hogy inkább kéthavonta ad egy nagyobb volumenű koncertet, amely az anyagiak szempontjából több kisebb fellépéssel egyenértékű. Nekünk viszont fontos, hogy jelen legyünk, ez úgy 60 koncertet jelent évente. Persze, az lenne a legjobb, ha minden második nap játszhatnánk, de jelenleg ennek is nagyon kell örülnünk."

Barátai és üzletfelei

A Four Bones Quartet április 2-án ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a frissen nyílt Budapest Music Center koncerttermében, olyan vendégekkel kiegészülve, mint Palya Bea vagy Szirtes Edina Mókus.

"A jubileumi koncert kapcsán sokat töprengtünk azon, mégis hogyan lehetne a legjobban összefoglalni, hol tart most a projekt. Egy rövid, sodró és majdhogynem esszenciális programra van szükségünk, mely után a közönség nem megkönnyebbülve kászálódik ki a székekből, hanem inkább azt nehezményezi, miért nem játszunk még pár számot.

Ennek fényében a keddi koncertből szinte teljesen kimarad a klasszikus vonulat. A műsort három blokkra osztjuk, melyeket átvezető szövegek fognak majd egymásba fűzni. Az első etapban az Impressziókból merítünk, Palya Beával kiegészülve, majd jön pár szerzemény a legújabb Crossroads albumról végül pedig Mókussal kiegészülve adunk elő többek között egy eddig még sosem hallott közös dalt."

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Csütörtökön fizet először kamatot a szuperállampapír

Csütörtökön fizet először kamatot a szuperállampapír

Gombóc formát kapott a megújult Mercedes GLA

Gombóc formát kapott a megújult Mercedes GLA

Úgy készít 3D-s modellt az Nvidia mesterséges intelligenciája, ahogy eddig nem lehetett

Úgy készít 3D-s modellt az Nvidia mesterséges intelligenciája, ahogy eddig nem lehetett

ATM-eket felrobbantó és kifosztó magyar–német bűnbandát kapcsoltak le

ATM-eket felrobbantó és kifosztó magyar–német bűnbandát kapcsoltak le

Cigarettacsempészekre csapott le a NAV, végül találtak 33 kiló füvet is

Cigarettacsempészekre csapott le a NAV, végül találtak 33 kiló füvet is

Sokat támadott cég tér vissza a kispesti menzapályázaton

Sokat támadott cég tér vissza a kispesti menzapályázaton