szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Vocé e Eu című dala miatt Pátkai Rozinát is jelölték az International Music Awardson.

A 2001 óta megtartott International Music Awards a független előadók és zenekarok díjazását tűzte ki célul, amelynek az évente változó zsűrije – és 2006 óta a közönség is – dönt a jelöltek között.

Az idei nevek közül a Jazz Song kategóriában ott van Pátkai Rozina is, akit a Vocé e Eu című dal miatt jelöltek – olvasható a Lángoló Gitárok blogon.

Az olasz felmenőkkel is rendelkező Pátkai magántanároktól és a budapesti ETŰD zeneiskolában tanult énekelni, majd később mesterképzéseken és workshopokon fejlesztette tovább magát, többek között Csehországban és Olaszországban.

Szavazni itt lehet az előadóra.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Azért is lesz tűzijáték Párizsban, de ez lesz a valaha volt legszomorúbb ünnepség

Azért is lesz tűzijáték Párizsban, de ez lesz a valaha volt legszomorúbb ünnepség

Félelmetesen megy egy "amatőrrel" is a Nürburgingen a McLaren Senna - videó

Félelmetesen megy egy "amatőrrel" is a Nürburgingen a McLaren Senna - videó

A beruházó szerint csak egy hangos kisebbség tiltakozik a tatai luxusszálló ellen

A beruházó szerint csak egy hangos kisebbség tiltakozik a tatai luxusszálló ellen