#jazz

Akik látták és hallották, egy vallás követőivé váltak
 

Akik látták és hallották, egy vallás követőivé váltak

Keith Jarrett koncertjei meditációs alámerülések, mint ő maga fogalmazott, mindig párbeszédben áll valami mással, mint amit éppen játszik. Egy német lány pedig ahelyett, hogy fogorvosnak tanult volna, a kínokat enyhítő más pályát választott: ha nem így dönt, nem születik meg minden idők legsikeresebb zongoraszóló-dzsesszalbuma. Ido Fluk Köln 75 című filmje ennek állít emléket.



Jan Garbarek a HVG-nek: Most, hogy vészesen közeledem a nyolcvanhoz, a lemezkészítés már nem létszükséglet
 

Jan Garbarek a HVG-nek: Most, hogy vészesen közeledem a nyolcvanhoz, a lemezkészítés már nem létszükséglet

A világhírű dzsesszzenész régi harcostársával, az ütőhangszeres Trilok Gurtuval lép fel április 7-én a Müpában. Jan Garbarekkel az ECM kiadóhoz fűződő sok évtizedes kapcsolatáról és a nemrég sztrókon átesett Keith Jarrettről is beszélgettünk, de mesélt arról a lemezről is, amelyikből vissza tudta fizetni a lakáshitelét, és felidézett egy életre szóló próbát is egy ausztriai kolostorban.


Anat Fort izraeli-amerikai zenész: Soha sem tapasztaltam még, hogy Izrael kormánya így hátat fordít nekünk
 

Anat Fort izraeli-amerikai zenész: Soha sem tapasztaltam még, hogy Izrael kormánya így hátat fordít nekünk

Anat Fort évtizedeken át az Egyesült Államokban élő, de Jeruzsálembe mindig visszatérő, nemzetközileg elismert dzsesszzongorista, aki nem csak zenészként áll a közönség elé. Rendszeresen részt vett az Netanjahu-kormány igazságügyi reformja elleni tüntetéseken, békeaktivistaként is folyamatosan hallatja a hangját. Az elmúlt héten is temetésen volt, az iráni bombatámadások alatt családi barátjuk egyetlen fiát gyilkolták meg. Távinterjú.












„Az idei nyár soha nem látott aszályai még aktuálisabbá tették a témát” – új klippel jelentkeztek Harcsa Veronikáék
 

„Az idei nyár soha nem látott aszályai még aktuálisabbá tették a témát” – új klippel jelentkeztek Harcsa Veronikáék

Klímaszorongás, szolidaritás, az összefogás szükségessége. A Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint Quartet szeptember végén About Time címmel megjelenő albuma a társadalmi felelősségvállalásra és a kiállás fontosságára is buzdít. Az Out of Sight című dalhoz az egykori gánti bánya holdbéli táján forgattak klipet, amit a hvg.hu-n mutatunk be először.

hvg.hu hvg.hu





„A diktatúrák nem szeretik a dzsessz műfaját” – elhunyt Gonda János
 

„A diktatúrák nem szeretik a dzsessz műfaját” – elhunyt Gonda János

Gonda János Széchenyi- és Erkel-díjas zongoraművész, komponista, zeneelmélet-kutató – nem mellesleg a Jazz, a Mi a jazz? és a háromrészes A rögtönzés világa című kötetek írója. Alapítóként, valamint pedagógusként végig részese volt az öt évtized alatt nemzetközi hírűvé fejlődött magyar dzsesszoktatásnak. 89 éves korában ment el. Emlékét ezzel a 2015-ben készült interjúval idézzük fel.