Haneke az Ö3 osztrák rádiónak elmondta: a hollywoodi színész produkciós cége néhány hete felkérte őt, hogy legyen a rendezője egy filmnek, amelynek Pitt lett volna a főszereplője."(Brad Pitt) szerette volna, hogy én legyek a rendező. De egyáltalán nem érdekelt a téma, és egyébként sem rendezek mások forgatókönyveiből" - mondta Haneke, aki magát inkább szerzőnek, mint rendezőnek tartja. "Semmi kifogásom a személye ellen, de én a szerepekhez keresem ki a színészeket" - tette hozzá.A 71 éves Michael Haneke korábban főként Európában számított elismert rendezőnek. Legutóbbi filmjével, az Amourral (Szerelem) azonban nem csak az európai filmfesztiválokon tarolt, de a tengerentúlon is hírnévre tett szert."Az amerikai mainstream filmek amúgy sem illenek hozzám" - mondta az Ö3-nek. Szerinte az amerikai fősodorbeli filmgyártás "a válaszok mozija": a nézőnek, amikor kijön a moziból, úgy kell éreznie, hogy "a világ tökéletesen rendben van". Az én filmjeimben soha nem ez a helyzet - tette hozzá.Elmondta azt is, hogy az Amour sikerével járó utazgatások után most már hamarosan el akar kezdeni dolgozni egy forgatókönyvön. Erről egyelőre csak annyit mondott, hogy a témának "az internethez lesz köze".
Haneke nem hajlandó megrendezni Brad Pitt filmjét
Kosarat adott Brad Pittnek Michael Haneke, visszautasítva a felkérést egy film megrendezésére.
Magyar Péter-bingót készített a Fidesz-frakció
Fejes Péter az államfő újabb legfőbbügyész-jelöltje
Az RTL egyik legrégebbi riporterét igazolta le Kapitány István minisztériuma
Az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Karácsony: Egészen perverz, rossz hatékonyságú és mélységesen igazságtalan a fővárosi parkolás rendszere
„Sok gyerek nekünk köszönhetően úszta meg a hajléktalanságot” – a fociegyesület, amely Szöulig röptette az állami gondozásban felnőtt gyerekeket
A Tisza-frakció etikai bizottsága elé kerül a vadászó Kaprinyák Tibor ügye
Az ukránok kiütötték az orosz Google-t, mire padlót fogott a fél webet leuraló orosz bothálózat is
Már jócskán veszteséges volt, mégis milliárdokért vett ingatlanokat és járműveket a Matolcsy-kör építőcége
Húszmilliárd forintot pörgetett ki a választás előtt határon túli fideszes kötődésű szervezeteknek a Bethlen Gábor Alap
Rekordsebességgel születtek meg a támogatási döntések,.