Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Megfilmesítené Ferenc pápa eddigi életét Christian Peschken német rendező és producer.
A játékfilm a tervek szerint bemutatja, hogyan vált Jorge Mario Bergoglio a katolikus egyház fejévé - jelentette a National Catholic Register című amerikai lapra hivatkozva a Kathpress katolikus hírügynökség.
Egy európai befektető 19 millió euró támogatást ígért a Friend of the Poor: The Pope Francis Story (A szegények barátja: Ferenc pápa története) munkacímű film elkészítéséhez.
A Rajna vidékéről származó Peschken 1989 óta Hollywoodban dolgozik producerként, többek között az WWTN katolikus televíziós hálózatnak. A pápafilmnek Peschken többek között Andrea Tornielli vatikáni szóvivőt is igyekszik megnyerni. Az olasz újságíró a vallásos témák nagy ismerője. Könyvet jelentetett meg Ferenc pápáról, már 2002 óta ismeri Bergogliót.
"Részletesen megbeszéltük, milyen filmet szeretnénk" - mondta el Peschken a lapnak. A rendezőnek a film ötlete akkor ugrott be, amikor az újonnan megválasztott pápa először lépett ki a Szent Péter bazilika balkonjára.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez már a második alkalom.
Egyelőre nem tudni, hogy milyen oldalt törtek fel.
Az ügyben érintett lehet egy magyar kölcsönügylet is.