„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Esterházy Péternek ítélték oda Bremerhaven városának 2013-as Jeanette Schocken irodalmi díját, amelyet vasárnap adtak át az írónak.
Az irodalmi díjjal a náci rezsim könyvégetéseinek emlékét akarják ébren tartani, és az 1941-ben deportált, majd meggyilkolt Jeanette Schocken bremerhaveni kereskedőre kívánnak emlékezni.
Életművéért érdemelt ki a 7500 euróval járó elismerést a 63 éves Esterházy Péter, aki - a zsűri indoklása szerint - része "hazája irodalmi lelkiismeretének". Nyelvi játékaival és felforgató elbeszélésmódjával Esterházynak sikerült annak idején kicseleznie a cenzúrát hazájában - olvasható az indoklásban.
Az 1991-ben alapított irodalmi díjat két évente ítélik oda. A korábbi kitüntetettek között szerepel Kertész Imre Nobel-díjas író és Tábori György (George Tabori), Louis Begley lengyel születésű amerikai, Lizzie Doron izraeli szerző, Richard Sennett amerikai szociológus-író, valamint a német Ursula Krechel.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Szerinte negatív hírverés zajlik a dakotázós megjegyzése nyomán.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.