Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Reneszánsz és barokk kori zeneműveket megszólaltató koncertekkel és a két korszak előadásmódját ismertető mesterkurzusokkal régizenei találkozót tartanak vasárnaptól egy héten át Győrött és környékén.
A régizenei találkozót már ötödik alkalommal rendezi meg a Petőfi Sándor Művelődési Ház. A programot Zádori Mária Liszt-díjas énekművész koncertje nyitja meg vasárnap a győrújfalui evangélikus templomban a kurzusvezetők közreműködésével. Majd megkezdődik a műhelymunka az ország különböző részeiből érkező hivatásos muzsikusok és a zenét kedvtelésből művelők részvételével.
Az egyhetes foglalkozások alkalmat kínálnak arra, hogy a hallgatók a reneszánsz és a barokk repertoáron keresztül mélyítsék el hangszeres és énektudásukat, és eközben a korabeli előadásmódokat is elsajátítsák. Megismerkedhetnek egyebek között a Habsburg császári udvar évszázados énekes szertartásaival – mondta Dömötör Éva szervező az MTI-nek.
A rendezvényt több nyilvános hangverseny gazdagítja. A Corvina Consort németalföldi dallamokat szólaltat meg kedden a nagyszentjánosi templomban. Másnap a Tercina együttes régizenei koncertjére kerül sor Győrött, az Apátúr-házban. A régizenei kurzus hallgatói pénteken a győri Petőfi Sándor Művelődési Házban mutatkoznak be, és ugyanott lesz a zárókoncert is a kurzusok résztvevőinek közreműködésével július 28-án.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.