"34 évesen annál feljebb, hogy az ország Nemzeti Színházában voltam öt évig, és tök jó szerepeket játszottam, nem akarok jutni. Vagyis de, akarok, csak Magyarországon hova?" – fogalmazott a Makranczi a Nők Lapjának adott interjújában.

szinhaz.hu

Arra a kérdésre, milyen érzései voltak az utolsó nemzetis előadásokon, a színész elmondta, a társulat egyik fele nem vett tudomást a történtekről, míg mások – mint ahogy ő is – teljesen „bezártak”. "Ültünk az öltözőben ahelyett, hogy a büfében lettünk volna és közösségi életet éltünk volna. Tipikus gyászhárítás. Az utolsó egy hónapban érdekes volt a taps: a nézők tapsoltak a darabnak, majd eljött egy pont, ahonnan érződött, elkezdenek az elmúlt öt évnek tapsolni. Nagyon intelligensen csinálták. Nem futballhuligán módján demonstráltak, hanem egyszer csak éreztük, hogy átfordul a taps, fölállnak, és onnan jött a standing ovation... De olyan is volt, hogy azt éreztem, a nézők elveszik a gyászunkat azzal, hogy ők is gyászolnak minket. De ez így van rendjén" – mondta Makranczi Zalán, aki az új évadot már a székesfehérvári Vörösmarty Színházban kezdi.