A név nélküli ember

„Hello, I’m Johnny Cash” – kezdte ezzel a nem túl bonyolult mondattal minden koncertjét az 1932. február 26-án született énekes-dalszerző. A néhány száz fős arkansasi kisvárosban világra jött fiú születésekor azonban nem tudtak nevet adni szülei, így egyszerűen J. R. Cash-ként anyakönyvezték – a Légierőnél viszont nem tolerálták a keresztnév hiányát, ezért a John nevet kezdte használni, amit aztán zenei karrierje kezdetén a sokkal fülbemászóbb Johnny becenévre váltott. De még így is jobban járt, mint A Boy Named Sue című dalának főszereplője, akinek édesapja – mielőtt otthagyta családját – az elsősorban női „Sue” nevet adta, örök nehézségeket okozva neki felnőtté érése során. A dalszöveg aztán happy enddel ér véget, hiszen mikor apa és fia sok-sok év után újra találkozik, a halálra kívánt édesapa kimagyarázza magát: csak azért adott fiának női nevet, hogy az évek során megedződjön, és erős férfi váljon belőle.

Házasság, siker, drogok

Légierős kiképzése alatt, 1951-ben találkozott Vivian Libertóval, de mindössze néhány hétig élvezhették egymás társaságát, mielőtt Johnny-t három évre kiküldték Németországba. A pár azonban ez idő alatt is kitartott egymás mellett, több száz levelet váltottak. 1954-es leszerelése után gyakorlatilag egyből össze is esküdtek, tizenkét évig tartó házasságuk alatt négy gyermekük született – egész pontosan négy lányuk. Egy évvel hazatérése után már a legendás Sam Phillips stúdiójában találta magát Johnny, ahol többek közt Elvis Presley-vel is volt lehetősége együtt dolgozni. 1956-ban jelent meg első, máig meghatározó sikerszerzeménye, az I Walk the Line, amiben még arról énekel, hogy a helyes úton jár, ugyanezt egy-két év múlva már nem mondhatta el magáról. Élete utolsó szakaszában sokszor megjegyezte, hogy amilyen drog akkoriban elérhető volt a piacon, azt ő kipróbálta. Másik meghatározó slágere, az 1963-as Ring of Fire azon June Carter szerzeménye, aki végül elcsábította az énekest első feleségétől. Cash 1968-ban, egy koncerten kérte meg Carter kezét, akivel 2003-ban bekövetkezett haláláig házasságban élt.

Keresztény börtönsztori

Második házasságával mondhatni újjászületett, újra megtért a kereszténységhez, majd a bűnösök iránt érzett empátiából börtönökben kezdett ingyen koncerteket vállalni. A korábbi keményfiú-imázs, és a számtalan letartóztatása tette hitelessé a produkciókat – a közhiedelemmel ellentétben azonban sosem töltött egy napnál több időt a börtönben. Mind a folsomi, mind a San Quentin-i börtönben tartott koncertjéből készült album a slágerlisták élére kúszott, a Folsom Prison Blues című dal pedig azóta is az egyik legtöbbet emlegetett Johnny Cash-alkotás. A hetvenes évek végétől alakult ki a country-sztárok csillogó kosztümjeivel szembemenő arculata – innentől kezdve egyszerű fekete ruhában lépett fel. Ez azon túl, hogy inspirálta a The Man in Black című számát, politikai állásfoglalás is volt, a vietnami háború végéig esküdött fel a fekete színre.

Feldolgozni az életet

A visszafogott életstílusa miatt kissé háttérbe vonult, kevesebb koncertet is adott, viszont ebben az időszakban jutott el hazánkba, 1983-ban lépett fel a Sportcsarnokban. Két évvel később alakult meg a country történetének talán legnagyobb supergroupja, The Highwaymen néven, amit Cash-en kívül Kris Kristoferrson, Willie Nelson és Waylon Jennings alkotott. 1993-ban a Rick Rubin nevével fémjelzett American Records kiadóhoz került, itt megjelent lemezein pedig saját szerzeményein kívül jelentős mennyiségű feldolgozást is találunk – többek közt a U2, a Depeche Mode és a Beatles szerzeményei közül válogatott az idős legenda.

A kiadó az énekes halála után további két lemezt jelentetett meg, amelyek addig kiadatlan dalokat tartalmaznak. Johnny Cash kevesebb, mint négy hónappal kedvese halála után, 2003. szeptember 12-én hunyt el cukorbetegségéből adódó komplikációk miatt. Egyik utolsó felvétele, a Nine Inch Nails Hurt című számának feldolgozása, és annak videója az életmű érzelmekben gazdag, méltó lezárása.