"A Nemzeti Színházban akár maradni is lehetett volna"

Stohl András az ATV Húzós című műsorában elárulta, hogy a börtönt csak hat nő segítségével sikerült átvészelnie, ahogy arról is mesélt, miért járt volna egy esély Alföldi után Vidnyánszkynak is.

  • hvg.hu hvg.hu

Az autóbalesetét követő börtönhónapjaiból könyvet szülő, majd emiatt beperelt Stohl András az ATV Húzós című portréműsorában beszélt arról, mennyire megváltozott a személyisége a rácsok mögött. A Nemzetiből a Vígszínházba igazolt színész – aki szerint egy picit mindenki kurva – szólt arról is, hogy az életében hat nő, mennyasszonya és gyermekeik, valamint két kutya jelenti számára a családot.  "Ha ők nincsenek mellettem, ha ezt egyedül kellett volna végigcsinálnom, biztosan becsavarodok" – mondta Stohl, aki elárulta, bár mostanában ez nem kap nagy hírverést, de változatlanul folytatja az iskolákban önként vállalt drogprevenciós munkát.

Túry Gergely

A színész ezzel egyetemben úgy érzi, karrierje csúcsára ért, ezt a tényt pedig még a Nemzeti Színház kálváriája sem volt képes megtorpedózni. "A politikáról nem akarok beszélni, tele van már a fejem vele, rémes, mit csinálnak az országgal, de a kultúrával is. A Nemzeti Színházban viszont akár maradni is lehetett volna. Nem láttuk még, mihez kezd ott Vidnyánszky Attila, miért ne szavaznánk bizalmat, látatlanban nem kell ítélkezni!" – fogalmazott Stohl.