Mit kezdene a rendőrség egy olyan fegyverrel, ami képes mozgásképtelenné tenni egy embert, anélkül, hogy megölné? Mit csinálnánk egy hangulatváltoztató-készülékkel? Mik a következményei egy globális közösségi hálózatnak? Ezek a kérdések a mai technológia számára is fontosak, de tudósok, feltalálók helyett science fiction-írók tették fel őket.

A Massachusettsi Műszaki Egyetem médiaműhelyének kutatói egy új kurzus keretében arról fognak tanítani, hogy hogyan lehet a tudományos-fantasztikus művek képzeletbeli találmányait átültetni a való világba, hogyan tudnánk hasznosítani azokat.

Dan Novy, az egyik kutató szerint a történelem több alkalommal megmutatta már, hogy a sci-fi-szerzők kreációi az élet számos területén használhatóak. Arthur C. Clarke például már 1945-ben írt egy Föld körül keringő távközlési műholdról, az első ilyet azonban csak húsz évvel később lőtték fel. Az 1974-ben bevezetett elektromos sokkoló (Taser) egy 1911-es ifjúsági regény főhőse, Tom Swift után kapta a nevét (Tom A. Swift’s Electric Rifle), mivel az egy elektromos fegyverrel indul elefántvadászatra. De a radar feltalálása is Winston Churchill sci-fi rajongásának eredménye, ugyanis a brit miniszterelnök egy repülőket kiiktató halálos sugár kifejlesztését rendelte el, amikor a kutatók megalkották az első rádiólokátort.

A kurzus egyik kötelező olvasmánya Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regénye lesz. Sophia Brueckner, Novy kutatótársa az Atlantic-nak adott interjúban elmondta: „A könyvben található Hangulatorgona például egy olyan készülék, amely egy kód beütése után képes a felhasználót egy bizonyos hangulatba hozni. (…) Manapság reménykedünk, hogy a tudomány és a technológia megtalálja az örök boldogság kulcsát, de mi történik, hogyha ez tényleg sikerül?” – figyelmeztetve arra, hogy a találmányok fejlesztése mellett azok következményeit is fel kell mérni.