szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bezártak egy pittsburghi kiállítást, mert több látogató is rosszul lett egy villódzó fényhatásokat alkalmazó installáció miatt– számolt be a BBC News. Kurt Hentschlager chicagói művész Zee című tárlata pénteken nyílt meg a 943 Galériában, vasárnap azonban már a harmadik látogatóhoz kellett mentőt hívni.

A kiállítás megtekintését eleve csak 18 éven felülieknek engedélyezték az intenzív villogó fények miatt, és minden látogatóval aláírattak egy nyilatkozatot, amelyben tudomásul veszik, hogy "az installáció intenzív villogó fényei és a sűrű mesterséges köd miatt elveszíthetik térbeli tájékozódási képességüket".

Arra is felhívták az érdeklődők figyelmét, hogy ne lépjenek be, ha fényérzékeny epilepsziában szenvednek, légzési vagy szívproblémákkal küzdenek, illetve egyéb egészségügyi problémájuk, például klausztrofóbiájuk van.

A Zee című kiállítást korábban a város más galériáiban is bemutatták, és akkor is előfordult, hogy rohamot kapott egy-egy látogató.

Az installációt október 27-ig láthatta volna a közönség, de egyelőre nem tudni, mikor nyitják meg újra, illetve egyáltalán megnyitják-e még a kiállítást.

Hentschlager 1983 óta mutatja be munkáit a közönségnek, műveiben túlnyomórészt időalapú média-, fény- és hanghatásokat használ. A londoni olimpiával egyidejűleg megrendezett kulturális fesztiválon a Core című nagyszabású digitális installációval szerepelt Shropshire-ben az Ironbridge Gorge Enginuity Múzeumban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!