Forradalmi műfaj, túlértékelt vakvágány, a magyar vers megváltása, vagy a magyar vers sárba tiprása? A vélemények megoszlanak, ám a tényeken nem lehet ferdíteni: jogosan vagy jogtalanul, de a slam poetry fellángolása a hazai overground berkekben igen meggyőző. De mi is az a slam? Egy, a műfaj múltját, jelenét boncolgató kerekasztal-beszélgetés tömör összefoglalása szerint nem más, mint rap zene nélkül; költészet és stand-up házassága. Ha úgy tetszik, 2013 Budapestjének gerillairodalma.

Ez azonban kettős definíció, hiszen az alulról építkező népköltemény-kategóriában már jóval tapasztaltabb játékos a rap-, illetve hiphop-közeg, mely a magyarországi viszonyokhoz igazodva jobb híján a külvárosi panelutánpótlás költséghatékony önkifejezési módszereként teremtett magának jelentékeny szubkultúrát az ezredforduló tájékán. De miért és miben lenne különb egy belvárosi slammer, mint az agglomeráció nagy igazságokra reflektáló, zordon gyermeke?

Vérem kékre festem

A magyar hiphopban lelket tartó hazai előadók közül többen értetlenül állnak a slam-hullám előtt, a Bëlga tagjai például túlértékelt, nem a helyén kezelt műfajnak titulálják, ám ez nem akadályozza meg a színészekből és zenészekből verbuválódott Bob és Bobék Orchestra slammerformációt abban, hogy teltházaknak játsszon. A névadó Színész Bob, azaz Horváth Kristóf szerint nem véletlenül. A gerillaköltő a hvg.hu-nak elmondta, a slam univerzális műfaj, melyet alapvetően a kötött zenei elemek és ritmikai korlátok hiánya különböztet meg a klasszikus értelemben vett raptől. A slam így gyakorlatilag bármiről szólhat, bármilyen stílusban, az egyetlen kritérium, hogy az előadók csak saját maguk által írt szöveggel állhatnak színpadra.

Slammerek szeánsza Budapesten

Stiller Ákos

Horváth szerint a rap tömegeivel szemben a slamre egy kisebb, értelmiségi réteg kíváncsi: szép példa erre a formáció Petőfi Irodalmi Múzeumban október 29-én tartott slam-estje, melynek fiatal, ám színházkompatibilis közönsége valóban meglehetősen távol esik a nyugati rapper elcsépelt képétől. Horváth szerint ennek megvan az oka: a slam többet nyújt a hagyományos költészetnél, legalábbis ami az előadásmódot illeti. „Mi nem faarccal mondjuk el a szövegeinket, hanem átéléssel, átadva a szavak ritmikáját” – ecsetelte Horváth, aki saját bevallása szerint afféle szakmai tekintélyként egészen jól meg is él a slamből, igaz nem tudja, meddig. „Egyre felkapottabb a műfaj, bár kíváncsi vagyok, mikor fog kipukkadni a lufi.”

Szavaimat kiszámlázom

A slamben azonban nem csak a nyargaló bölcsészek látnak fantáziát: tavaly az alternatív pincekultúra egyértelmű cáfolataként indult a Pilvaker, mely baráti pórázon tartott résztvevőkkel igyekszik a ‘48-as forradalom eszmeiségére reflektálva életbölcseletekkel ellátni a mindenkor Nagyérdeműt. A szponzor, a Red Bull illusztris sztárcsapatot legózott össze magának a hazai hiphop-paletta, illetve színészberkek legjeiből. A Pilvaker csapatának tagja az ország legfoglalkoztatottabb hiphop-kollektívájának számító Punnany Massif alapító frontembere, a Wolfie művésznéven alkotó Farkas Roland, aki szerint a slam sokkal inkább gyűjtőfogalom, mint konkrét műfaj.

Mint azt Farkas a hvg.hu-nak elmondta "már az is slam, ha valaki felmegy a színpadra, és három percen keresztül összefüggően beszél". A rapper azért kiemelte, a nagy merítés korántsem garantálja az egyenletesen magas színvonalat: "Mint minden, a slam is egy végletes műfaj, ahol értelemszerűen nem csak kis Petőfik jutnak mikrofonhoz, hanem olyanok is, akiknek esetleg jobb lenne csendben maradniuk". Mindezek ellenére Farkasnak meggyőződése, hogy aki elutasítja a feltörekvő slamkultúrát, az sosem olvasott még verset, de legalábbis a saját sikertelenségébe keseredett irodalmár. A slamben szerinte – habár egyelőre még inkább underground kezdeményezés – benne van a potenciál, hogy tömegeket hódítson meg. Az érdemi hallgatósággal viszont az univerzum nagy kérdésein túl új témák is bekúsznak a képbe: például a közélet. 

Mert a rút páva is páva

A politikai slam Magyarországon még korántsem dübörög, de előjelei azért már akadnak. Ezen lovasok közé tartozik az ősfideszes, újabban pódiumköltőként praktizáló Molnár Péter is. A zömmel velős társadalomkritikákra berendezkedett slammer az utóbbi időben leginkább Tüntető, tüntető! című versével hívta fel magára a kétszáz fő alatti demonstrációk népének figyelmét.

A mű ambivalens megítéléssel, ám szép ívvel futott az interneten: még Uj Pétert is megihlette, aki egy októberi írásában nemes egyszerűséggel csak tömegpusztító szóritmusolóként definiálta a Molnár produktumát. Molnár – mint azt a hvg.hu-nak elárulta – nehezen viseli a kritikát, melyet szerinte sokan anélkül vágnak a fejéhez, hogy figyelembe vennék: ő még kezdő a műfajban. De nehéz kibillenteni hitéből, neki meggyőződése, hogy a slam poetry sokra hivatott Magyarországon, lévén újító jellege kiváló és ütőképes médiummá teszi.