A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Bezárta nagyszabású Joan Miró-kiállítását Isztambulban egy török galéria, miután a katalán festő hagyatékának gondozói közölték, hogy a kiállított képek egy része hamisítvány.
A Miró Alapítvány illetékesei januárban Törökországba látogatnak, hogy megállapítsák, melyik alkotás hamis - közölte Emre Sefer, az ARETE képzőművészeti galéria tulajdonosa az AP amerikai hírügynökséggel.
A kiállításon, amely január 19-ig lett volna nyitva, mintegy 60 Mirónak tulajdonított művet állítottak ki. A képek egy részét amerikai és kanadai galériáktól szerezték be.
Arra várunk, hogy megtudjuk, melyik hamis, hogy azután vissza tudjunk menni az alkotásokat szállító galériákhoz - mondta Sefer.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.