szerző:
hvg.hu

Meghalt Run Run Shaw, a Shaw Brothers Studio alapítója, amelynek több mint ezer filmet köszönhet a világ.

107 éves korában elhunyt Run Run Shaw kínai producer, a Shaw Brothers Studio egyik alapítója, aki többek között arról híres, hogy bevitte a mainstream filmiparba a kung fu műfaját – írja a BBC. A producer olyan amerikai rendezőket inspirált, mint Quentin Tarantino vagy a Wachowski fivérek.

Shaw, akit II. Erzsébet is kitüntetett 1974-ben, tizenkilenc éves korában a nyári vakáció idején harmadik bátyja, Runme Shaw után utazott Szingapúrba, ahol létrehozták a Shaw-szervezetet. Ettől kezdve egyre mélyebben megismerte a filmipart. Testvérével 1930-ban alapították meg a South Seas filmstúdiót, mely a későbbi Shaw Brothers Studio elődje. 1967-ben Run Run indította el a Television Broadcasts Ltd-t, vagyis a TVB néven ismert hongkongi kereskedelmi televíziót, mely a második ilyen adó volt a tíz évvel korábban induló Rediffusion Television (jelenleg ATV) után, és melyet a világ öt legjobb televíziós producereinek egyikeként multimilliárdos televíziós birodalommá fejlesztett napjainkra.

2000-ben a Shaw Studios Run Run Shaw többségi részesedésével 180 millió dolláros stúdiót hozott létre. Ez az egyik legnagyobb, teljesen légkondicionált, és hang-és rezgés-szigetelt stúdió Ázsiában, teljes körű szolgáltatást nyújtó színes laborral és digitális műhellyel, több mint 20 hang- és vágó helyszínnel, 400 fős szinkronizáló és forgatási helyszínnel, ügyvezetői és produkciós irodákkal, rendezvényszervezési lehetőséggel, és a vizuális effektek és animációs munkálatok helyszíneivel. Ez az épületegyüttes a Shaw Studios központja és az egész kínai filmipar mozgatórugója.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Zsolnay-ügy: Fel vannak háborodva az átvert és pervesztes pécsiek

Zsolnay-ügy: Fel vannak háborodva az átvert és pervesztes pécsiek

Londonban sétálgatott, és tb-számot is kapott az Interpol által körözött ékszermogul, akit végül egy újság buktatott le

Londonban sétálgatott, és tb-számot is kapott az Interpol által körözött ékszermogul, akit végül egy újság buktatott le

Magyar Telekom: összesen 26,068 milliárd forint osztalékra

Magyar Telekom: összesen 26,068 milliárd forint osztalékra

Egyértelmű hasonlóságok vannak a két Boeing-szerencsétlenség között

Egyértelmű hasonlóságok vannak a két Boeing-szerencsétlenség között

Nem lesz új filmügyi kormánybiztos Andy Vajna helyett

Nem lesz új filmügyi kormánybiztos Andy Vajna helyett

20-25 év múlva már nem lesz annyi víz Angliában, mint amennyire szükség lenne

20-25 év múlva már nem lesz annyi víz Angliában, mint amennyire szükség lenne