Mi is történt pontosan szilveszter éjjel Magyarországon?
Két rövid részlet is nyilvánosságra került Magyarország első közösségi dokumentumfilmjéből, amely a 2013-as szilvesztert dolgozza fel - hívja fel a figyelmet a vs.hu.
Volt ahol egy tombolán kisorsolt kismalac sorsát követték végig a stábok, míg mások egy budapesti taxi utazóközönségét térképezték fel, vagy a “Szagos Hörigekkók” gyerekzenekarral pörögték végig az estét, de forogtak kamerák az Ódry Árpád Művészotthonban, megörökítve a nyugalmazott művészek fergeteges éjszakáját, és természetesen nem maradhatott ki az emblematikus Kincsem Park-beli fogathajtás sem.
A BÚÉK Magyarország első közösségi dokumentumfilmje, melynek koncepciója komoly érdeklődésre tarthat számot a nemzetközi porondon is. Országunk egyetlen napját, 2013 szilveszterét dolgozza fel a civil közösség bevonásával, akik bármilyen videoeszközzel rögzített élményeiket feltölthetik a film honlapjára, hogy a készítők felhasználhassák a vágás során. A film célja, hogy közösen, egy minden eddiginél színesebb és személyesebb képet hozzunk létre Magyarországról.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
A Tisza Párt elnöke reagált Orbán Viktor interjújára, amelyben a miniszterelnök azon kesereg, hogy Varga Judit, Magyar volt felesége már nincs a politikában.