szerző:
MTI

Diplomáciai vonatkozása is lett péntekre a 86. Oscar-díj jelöltjei előző napi bejelentésének azzal, hogy az amerikai filmakadémia elnöke és Chris Hemsworth színész egyszerűen csak Palesztinát és nem Palesztin Hatóságot vagy Palesztin Területet mondott a legjobb idegen nyelvű alkotások között esélyes Hani Abu Aszad művének említésekor.

Az Omar című film rendezőjét 2005-ben a Mennyország most című dráma révén már jelölték ugyanebben a kategóriában. Akkor a Los Angeles-i izraeli konzulátussal folytatott vita után az akadémia végül tartózkodott attól, hogy egyszerűen Palesztinát említsen. Ez ugyanis elismerését jelentette volna az önálló palesztin államnak.

Miután Hani Abu Aszad csütörtökön értesült arról, hogy újabb Oscar-jelölést kapott és hazáját Palesztinaként említették, a rendező a helyes irányba való elmozdulásnak nevezte a lépést. 

"A világ kezdi felismerni, hogy mindig is gondok lesznek, ha a palesztinoknak nem szolgáltatnak igazságot" – fogalmazott. Hozzátette: örül, hogy a filmipartól megkapta azt az elismerést, hogy Palesztinát képviselheti. Hazája "még nem ország, nem állam, hanem egy szabadságért, egyenlőségért és igazságért küzdő nemzet és ezt képviselni megtiszteltetés" – mondta.

A rendező megjegyezte: az Omar kapott pozitív kritikákat Izraelben is, amelynek Oscar-díjra nevezett alkotása, egy izraeli ügynökről és annak palesztin informátoráról szóló film, a Betlehem nem került az elismerés végső esélyesei közé. 

Ami az amerikai filmakadémia "külügyi nyelvezetében" bekövetkezett fordulatot illeti, a hozzávetőleg hatezer tagot számláló testület szóvivője kijelentette: az ENSZ-protokollt követték. Teni Melidonian szerint nincs szó politikáról. "Mi csak a filmművészet elismerésével foglalkozunk". Az izraeli kulturális és a külügyminisztérium, valamint a zsidó állam Los Angeles-i konzulátusa nem fűzött megjegyzést az ügyhöz.

Marvin Hier, a Los Angeles-i Simon Wiesenthal Központ igazgatója azonban megszólalt az ügyben. "Talán szép dolog a palesztinok számára, hogy az akadémia elismerte őket, de az egyetlen elismerés, amely igazán számít, az lesz, ha egyezségre jutnak Izrael népével" – mondta a rabbi, amúgy az amerikai filmakadémia tagja. "A jog szerint addig nincs olyan ország, hogy Palesztina, amíg nem lesz vége a palesztin–izraeli konfliktusnak" – vélekedett.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Három idei Nobel-díjas tudós is a klímavédelem fontosságáról beszélt

Három idei Nobel-díjas tudós is a klímavédelem fontosságáról beszélt

Az orvosi kamara új vezetése jelezte az államtitkárnak: keményebbek lesznek

Az orvosi kamara új vezetése jelezte az államtitkárnak: keményebbek lesznek

Vlagyimir Putyin ellen tüntettek Európa utolsó, Moszkva-barát diktatúrájában

Vlagyimir Putyin ellen tüntettek Európa utolsó, Moszkva-barát diktatúrájában

Autós üldözés volt Pécsen, lövés is dördült

Autós üldözés volt Pécsen, lövés is dördült

Ködös, nyálkás időnk lesz

Ködös, nyálkás időnk lesz

Szombaton ördögöt égetnek Guatemalában

Szombaton ördögöt égetnek Guatemalában