50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A Munkácsy Mihály-díjas grafikus, karikaturista 77 éves volt. Váratlanul halt meg.
Életének 77 évében elhunyt Balázs-Piri Balázs Munkácsy Mihály-díjas grafikus, karikaturista – közölte a család kedden.
A tájékoztatás szerint az alkotót január 19-én, vasárnap otthonában váratlanul érte a halál.
Balázs-Piri Balázs Gyöngyösön született 1937. február 17-én. A Budapesti Műszaki Egyetemen diplomázott, de már 1958-tól jelentek meg grafikái és karikatúrái. 1964-től a Ludas Matyi, majd az Új Ludas munkatársa, 1993 és 1994 között az Úritök című szatirikus lap főszerkesztője volt. Reklámgrafikával is foglalkozott. 1971-ben nagydíjat nyert Montrealban, 1986-ban Tokióban Excellence-díjjal tüntették ki. 1994-ben Munkácsy Mihály-díjat kapott.
Főbb művei közé tartozik a Most mi is fúrunk (Palásti Lászlóval, 1970) és a Kettőslátás (Árkus Józseffel, 1985).
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
Egy Givenchy ruha volt a sztár.