Szikora Róbertet otthagyták a gidák, és a menedzsere is

A gidák és Szikora Róbert menedzsere is felmondtak, így az énekesnek teljesen új csapatot kell felépítenie – számolt be a Bors.

  • hvg.hu hvg.hu
Szikora Róbertet otthagyták a gidák, és a menedzsere is

Korábbi sajtóinformációk szerint az R-Go-gidák tanulmányaik miatt hagyták ott az együttest, mára azonban kiderült, hogy ez csak részben igaz – írja a Bors. Rajtuk kívül pedig a menedzsere is felmondott Szikora Róbertnek.

A menedzser, Hamza Zoltán az X-faktor után közölte döntését Szikorával. "Az X-Faktor után felmentem Robihoz, és megköszöntem neki az elmúlt tizenhárom évet. Ebben az időszakban egyszerűen nyaralni sem voltam, a családommal, sze­ret­teim­mel sem tudtam foglalkozni. Kellett a váltás, az új kihívás, így elindultam egy másik úton. Búcsúzásképpen kaptam egy szép szuvenírt is" – mondta Hamza.

Lélekben ez most már nem ugyanolyan, mint a ’80-as években, amikor szinte éjjel-nappal együtt voltunk mindnyájan, stúdióztunk, koncerteztünk, főztünk. Megértem, hogy ma már csak úgy tudnak talpon maradni a fiatalok, ha több lábon állnak. Az X-Faktorból két táncoslánnyal folytatjuk. Táncolni mindenki tud, de ők ketten azt a pluszt is hozzák, ami a „gidasághoz” kell.

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

Orbán MI-hatalmi álmokat szövöget, pedig jobban járna, ha merne kicsi lenni

A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.