szerző:
hvg.hu

A mai napig nem fizetett be egy 83 ezer forntos adótartozást Pikali Gerda színésznő, ezért cége ellen végrehajtást rendelt el a NAV – írja a Blikk.

83 ezer forintnyi adótartozás miatt rendelt el végrehajtást a NAV Dél-budapesti Adóigazgatóságának hátralékkezelési osztálya Pikali Gerda cége ellen – számolt be a Blikk.

A cégbíróságon vezetett adatok szerint adótartozását a mai napig nem fizette be. Cége, a Tergerda-La Kft. tevékenységi körében nemcsak az előadó-művészethez és a színészekhez fontos tevékenységeket lehet megtalálni; Pikali Gerda, mint egyedüli kft.-tag, a cég adatai szerint foglalkozhat akár gépjárműalkatrész-kiskereskedelemmel, motorkerékpár-alkatrészek kereskedelmével és javításával, sportszer- vagy éppen játék-kiskereskedelemmel is.

A félmillió forintos jegyzett tőkéjű céget 2012-ben egyedül alapította, körülbelül egy év múlva, tavaly október 9-én pedig már szerepelt is a kft. a NAV végrehajtási eljárás alatt álló adózóinak listáján tartozása miatt. A cégpapírokból az is kiderült, hogy tavaly szeptember végén rendelték el a végrehajtást, az értesítést azonban Pikali csak év végén kapta meg.

A színésznő testvére, Pikali Petra a lapnak elmondta: "Amikor megkaptuk a mulasztási bírságot, kiderült, hogy a könyvelő nem küldte be az igazolásokat, a bírságot ezért kapta a cég. Az új könyvelő a NAV-nál személyesen megjelent, tisztázta a helyzetet. A cég egyébként tényleges tevékenységet a folyamatban lévő munkák miatt még nem végez. Százezer forint bírságot kaptunk, amelyet én egyszerűen elfelejtettem befizetni. A cég adószáma most is érvényes, a jelenlegi tartozása 83 135 forint – magyarázta a lapnak a színésznő testvére, aki a cégének ügyeit intézi.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Januártól létrejön a Káel Csaba vezette Nemzeti Filmintézet

Januártól létrejön a Káel Csaba vezette Nemzeti Filmintézet

Kettős halálos baleset történt Jászberénynél

Kettős halálos baleset történt Jászberénynél

Az ablakból szúrta ki az ózdi férfi a 10 ezrest, amit el akart rabolni

Az ablakból szúrta ki az ózdi férfi a 10 ezrest, amit el akart rabolni

iPhone-t használ? Vigyázzon, bekapcsolhat a kamera, ha a Facebookot használja

iPhone-t használ? Vigyázzon, bekapcsolhat a kamera, ha a Facebookot használja

Visszatérhet lakásába a nyáron kilakoltatott 79 éves budafoki férfi

Visszatérhet lakásába a nyáron kilakoltatott 79 éves budafoki férfi

Most az is kiderült, amit nem mondtak el a Xiaomi okosórájáról

Most az is kiderült, amit nem mondtak el a Xiaomi okosórájáról