Film készült Japánban a fukusimai katasztrófáról

A produkció egy mezőgazdaságból élő családot mutat be, amelynek a fukusimai atomerőmű katasztrófája után el kellett hagynia házát és földjét, és azóta is átmeneti szálláson él egyre azt várva, hogy mikor kap engedélyt a hazatérésre oda, ahol generációk óta minden ősük lakott. Dzsiro, a film főhőse, a család második fiúgyermeke azonban titokban visszaszökik a família elzárt területen lévő földjére. A film eredeti címe Iedzsi, japánul A hazaút, a nemzetközi piacon Homeland címmel kerül forgalomba. Az alkotást a februári Berlinalén is vetítették. Néhány jelenete olyan helyszíneken forgott, amelyeket a magas sugárzás miatt tiltott területnek nyilvánítottak. Miközben Japánban élénk vita folyik arról, hogy az atomerőmű lezárt reaktorait szabad-e újra munkába állítani, a film rendezője, Kubota Nao nem ezt a kérdést akarta körbejárni, a katasztrófa emberi oldalának ábrázolására törekedett. "A film nem vette a bátorságot, hogy válaszokat adjon. Ez egy család időtlen története" - hangsúlyozta.Kubota az elzárt zóna üres és csöndes világát szembesítette a zajos, barakkszerű házakból álló, zsúfolt átmeneti szállásokkal, ahol a kitelepítettek élnek a 2011-es földrengés okozta nukleáris baleset óta."Az ember nem érez fura illatot, a színek sem változtak meg, semmi újat nem lehet látni vagy érzékelni. Valójában semmi sem változott, de mégis ott van a fenyegető félelem. Másrészről viszont ott vannak a zsúfolt átmeneti szállások, és az emberben felmerül, hogy meg lehet-e maradni ilyen szűkös körülmények között" - fogalmazott a rendező, akinek nevéhez számos dokumentumfilm fűződik.Kubota leszögezte: nem atomenergia-ellenes filmet forgatott, azért készítette ezt a mozit, hogy a történtek, amelyeknek még sokáig érezzük a hatását, ne merüljenek feledésbe, "hogy az emberek tíz, húsz, ötven vagy akár száz év múlva is láthassák ezt a klausztrofobikus helyzetet, hogy mindenki átélhesse". A Dzsirót alakító színész, Macujama Kenicsi szintén arról beszélt, hogy a produkció nem tör pálcát az atomenergia felett, és nem volt hajlandó személyes véleményt mondani a nukleáris energiáról.Ezzel a dilemmával más japán rendezőknek is szembe kellett nézniük, akik Fukusimával akartak foglalkozni. Szono Sion filmrendező csak külföldön tudta összegyűjteni Kibo no kuni (A remény földje) című, 2012-ben a Torontói Filmfesztiválon díjazott filmje költségvetését, mert korábbi japán befektetői tabunak tekintették az atomenergiát. A rendező szerint az emberek nem akarnak az atomtémára gondolni. "Olyan filmet akarnak látni, amely megríkatja őket" - foglalta össze a helyzetet, hozzátéve, hogy úgy tűnik, a közönség nem akar nyugtalanító mozikat nézni.A nézők között azért akadt, akiben Kubota filmje is nyugtalanságot keltett. "Arra emlékeztetett, hogy valójában semmi sem oldódott meg, olyan érzést keltett bennem, hogy valami nincs rendben" - mesélte a vetítés után Nakamura Takasi 68 esztendős nyugdíjas.