50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A 81 esztendős Stefanie Zweig rövid, súlyos betegség következtében pénteken halt meg. Legsikeresebb regényéből Oscar-díjas film készült. Családja a zsidóüldözés elől menekült Kenyába.
Elhunyt Stefanie Zweig német írónő, akinek legnagyobb sikerű, Hontalanul Afrikában című regényéből Oscar-díjas film született.
A 81 esztendős írónő rövid, súlyos betegség következtében pénteken halt meg - tájékoztatta vasárnap a dpa hírügynökséget unokaöccse, Walter Zweig.
Stefanie Zweig 1932-ben Leobschützben (a mai lengyelországi Glybczycében) született, családja 1938-ban a náci zsidóüldözés elől Kenyába szökött, ahol az írónő brit iskolába járt. 1947-ben tért vissza Németországba, ahol később sokáig újságíróként dolgozott, mielőtt megírta volna első regényét.
Több mint két tucatnyi kötete után az először 1995-ben kiadott Hontalanul Afrikában című önéletrajzi ihletésű regénye - amelyben családja kenyai életét idézi fel - vált a legsikeresebb munkájává.
A regény nyomán született azonos című német film 2003-ban elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat.
Számos regénye jelent meg magyarul is, köztük Az álmok mégis Afrikában maradtak, a Hontalanul otthon és a Kaibu - Isten hozott.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
Egy Givenchy ruha volt a sztár.