Pat Metheny: A történetemet visszamenőleg boncolgatni talán számomra a legsúlyosabb feladat, így általában megelégszem azzal, hogy iszonyatosan szerencsésnek érezzem magam amiatt, hogy hihetetlen zenészekkel játszhattam és játszhatok együtt, megkapva ezzel a lehetőséget arra, hogy igazán mélyen megélhessem a saját zenémet. Ennél nem kívánhatnék többet.

P.M.: Úgy hallom, hogy az emberekben most más benyomást kelt a zeném, más benyomást keltek én magam is mint régen és szinte biztos vagyok benne, hogy évek múltán szintén új véleménnyel lesznek rólam. Számomra azonban mindez összemosódik és inkább tűnik egyetlen, nagy képnek, mintsem különálló fejezeteknek.

P.M.: Habár mindig is kíváncsian figyeltem a szélesebb kultúra hullámzását, valójában az a típusú, kifejezetten makacs ember vagyok, aki konokul ragaszkodik ahhoz, hogy minden pontosan akkor és úgy valósuljon meg, ahogy azt ő kitalálta. Én elsősorban mindig a bennem élő zeneőrültnek játszom: ez az egy biztos, minden más csak sötétben tapogatódzás lenne.

P.M.: Igyekszem mindent megtenni, hogy legalább a saját köreimben naprakész legyek, nagyjából tudjam, éppen ki mivel foglalkozik. A New York-i közeg új előadóihoz alapvetően felvételeket hallgatva, illetve ismerős zenészek ajánlásai alapján jutok közelebb. Ha pedig egy név több helyről, több embertől is visszaköszön mindenképpen megpróbálok lejutni egy koncertjére, elvégre ez az egyetlen módja annak, hogy megtudd, hogy is szól valaki valójában.

P.M.: Három kisgyerekkel a hátam mögött már nem ilyen egyszerű a történet: ha New Yorkban vagyok, ha nem is soha, mindenesetre nagyon ritkán mozdulok ki hazulról.

P.M.: Szerintem minden zenésznek joga, vagy legalábbis joga kellene, hogy legyen eldönteni, pontosan mit és mennyit mutat meg magából a világnak. Az, hogy emberek a művész beleegyezése nélkül gyakorlatilag bármilyen felvételt feltölthetnek, szerintem inkább hátrány, ha nem egyenest az alkotó jogainak megsértése

.

P.M.: A ritmusérzékét és hogy mennyire érzi az időt a zenében. A kettő hiányában, általában elég hamar elvesztem az érdeklődésem.

P.M.: Ahogy a legtöbb zenész, nálam is adott a pont, miután feljátszottam, megkevertem, mastereltem és úgy egyáltalán rengeteg időt töltöttem egy-egy felvétel munkálataival, hogy soha az életben nem akarom többé meghallgatni. Különösen, hogyha olyan anyagról van szó, amiről tudom, hogy innentől kezdve akár éveken át éjszakáról éjszakára azt fogom játszani.

P.M.: Lehet, hihetetlenül hangzik, de szerintem a világ nem változott akkorát, hogy bármit is másképp kellene csinálnom.