Miniszterelnök akart lenni, vagy a falu hőse – színész lett
Nagy Zsolt hatással akar lenni, méghozzá gyerekkora óta. 38 éves korára az álma megvalósult, még ha a vágyai lecsupaszodtak is. Színész, de nem akar külföldi, hollywoodi karriert, mert itthon mindent meg tud csinálni. Mégis, épp járja Európát a Krétakörrel. Nem bírja, ha valami művi, az önazonos alakítás híve. A Terápia című HBO-sorozat második évadában folytatja a párterápiát.
Tizenhat-tizenhét éves lehetett. Túravezetői vizsgát kellett volna tennie, de ő a csajok miatt ment csak a szurdokpüspöki táborba. Megbukott. Büntetésből nem mehetett el a kirándulásra, bezárták a szobába. Azon gondolkodott, mekkora balfék: egyedül őt húzták meg – valójában nem érdekelte, hogyan kell a veszett rókák harapását gyógyítani, és mit jelent, ha a fatörzs egyik oldala mohás. A magányában hirtelen felfigyelt rá, hogy kint nagyobbak gyülekeznek, pakolják a színpadot, jönnek-mennek, énekelnek, próbálnak. Este előadás.
A táborban a csajok elaléltak a színészektől. „Rájöttem, hogy nekem is valami ilyesmit kell csinálnom, ha nagy akarok lenni.” És mindig az akart, de az iskolában nem ez volt helyzet. Miniszterelnök akart lenni, vagy „a falu hőse, aki eloltja a tüzet saját kezével. Egy olyan férfi, akire mindenki figyel, és mert olyan nagy, nagy szerelem jár neki”. Gyermeki vágyak.
Az előadás után odament a színészekhez és elkezdett kérdezősködni. Így kezdődött.
Nagy Zsolt, színész.
Régiúj Krétakörös, exnemzetis. Volt már Hamlet, Othello és Woyceck. Filmekben sokszor suttyót játszik, egyszerű vidéki csávót, a Kontrollban például buta, de jószívű ellenőrt, aki könnyen bepöccen, megcsöcsörészi az akadékoskodó utast.
Az HBO Terápiájában férjet alakít, aki küzd feleségéért. Egy lovászt, akibe beleszeretett a nagyvárosi, karrierista nő. Bunkó parasztnak nevezi. A pszichológust játszó Mácsai meg idéz valamit, erre rávágja, hogy Sartre. Miután elvetél a nő, el akarja hagyni a férfit, erre ő kétségbeesik, sír, könyörög. Félti a gyereket, az anyja és a nagyanyja édességgel eteti.
A Terápia új évadában a kisfiú is már terápiára jár. A sajtótájékoztatón a sorozatbeli gyerekét bátorította. „Mondjál valamit.” Aztán mégis ő mesélte el, hogy a 12 éves fiú a sírós jelenet előtt vizet kért, mert úgy könnyebben jöttek neki a könnyek. Irigyelte érte.
Elkészült a Terápia 2., íme a szereposztás
Az életben három gyerek apja, annyi időt tölt velük, amennyit tud. Délután fél négykor például épp az oviban van a kisebbikért, elfelejti az interjút, egy HOPPartos előadás után este 10-kor lehet vele újra találkozni.
Schilling mellett
A szabadságot értékeli a legtöbbre egy rendező mellett. Schillinggel szerencséje van, tizenhat éve egymás mellett érnek. Megtanult mellette színészként figyelni, gondolkodni. Süsü, azaz Schilling Árpád pedig tőle talán azt, hogy miként kell bánni egy színésszel. Most épp a Párttal turnéznak, ő játssza az ambiciózus vállalkozót, akit megválasztanak polgármesternek, de végül belezakkan a korrupcióba. Brüsszelben teltház előtt játszották múlt héten. Itthon közvetlenül a választások előtti napokra időzítették a bemutatót, és nem nyerte el sokak a tetszését a túlpolitizált darab. „Nincs ezzel semmi baj.” Schilling az új Krétakörrel folyton kísérletezik.
„A közönség is látja, és nem mindig találkozik az ízlésükkel. Kifordította a színházat a sarkából.” Van, hogy botrányba fullad, „egy párizsi előadás közben kiakadtak a Marseille-ből érkező nézők, ők színházért utaztak 600 kilométert, nem valami performanszért”. Zsolt érti az irányt, és vele van. Ha nem érti, akkor is.
„Olyan, mint Kolumbusz. Elindult, mert rövidebb úton akart Indiába érni. Aztán máshol kötött ki. Ez is egy ilyen utazás. Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy haladni tudjon.”
Közben Zsoltnak is egyre bővül az eszköztára. Bár nem mindenki engedi a teljes szabadságot, ahogy régebben Schilling sem: „A Baal című előadásba beletört a nagylábujja, mert valami nem úgy történt, ahogy előre kitalálta.” Perfekcionista volt. „Ehhez képest most már ránk bízza az előadást. A Hamletben például a monológnak többször nekifuthattunk, ki is javíthatjuk ott, élőben a közönség előtt.” Az ember hibázhat, a színész is, sőt akár hátat is fordíthat. „Tatabányán például annyira rosszak voltak a körülmények, hogy megszakítottuk az előadást és eljöttünk.”
Diktatúra és kurválkodás
Másnál ez nem így megy, de mindig próbál valamit csempészni a saját gondolataiból, akár észrevétlenül, úgy, hogy a rendezői elvárásoknak is megfelel. „Tízféleképpen meg lehet mutatni valamit, és miért ne örülne a rendező, ha gazdagodik az előadása. Hálás érte.” Alföldinél például egy koncentrált képbe kellett beleilleszkedni, abba nem fért bele a saját elképzelése. A végeredmény mégis az alkotó emberek egymásra hatásából, egymás inspirálásból jön létre, úgy gondolja.
Kivéve a diktatórikus színházakban. „De azt én egy kicsit kevesebbnek érzem.” Lázadt már rendezők ellen, de sokszor ő sem olyan bátor. Főleg, ha a megélhetésről van szó. „Kurvultam én is”, vállalt például reklámot. „Hülye lettem volna visszautasítani, kellett akkor a pénz. Szarnak a lelkedre a közértben.”
De nem kell bevállalnia táncolós, főzőcskézős, celebes műsorokat, van egy csomó munkája. Azzal foglalkozhat, hogy jelen legyen a színpadon vagy filmen. Nincs nagy különbség szerinte, mindkettőnél az önazonosság a lényeg. A rutin nem a műfaja. „Annál sokkal jobban érdekel a szakma, és izgalmasabbak a partnerek.” Régen, pályája elején – „most nem tudom, hol tartok” – az emóciókra fektette a hangsúlyt, újabban képekben gondolkodik: „hogy ülök, hogy állok, milyen ikonokat adok át a nézőknek”.
A tömeg megszólítása a másik nagy kihívás. Sok interaktív színházat csinál, ahol a nézők karnyújtásnyira vannak, oda lehet menni hozzájuk, meg lehet őket szólítani, felvenni a szemkontaktust. De volt már, hogy 900 ember teljes figyelmét is birtokolni tudta egy percre (Pécsett a Liliom című előadás alatt még 2001-ben – a szerk.). Izgatja a módszer, de szerinte még tanulnia kell, „nincs még annyi tapasztalatom, még nem mindig érzem a tér dinamikáját”.
„A megfagyasztott művészetben nem hiszek”
A maníros művészkedés az ellensége. „Pedig úgy könnyebb dolgozni, ha magadra akasztasz egy csomó technikát. Akkor nem visel meg lelkileg, fizikailag a szerep. Nem fogsz megőszülni, nem lesz gyomorfekélyed.” Csak éppen becsapás.
A külföldi karrier sem érdekli már. „Az anyának van egy csomó jelentéstartalma számomra, de annak nem, hogy mother.”
József Attila és Conchita Wurst
Az iskolában először József Attila fogta meg, „jó irodalomtanárom volt: Kondor Jenő tanár úr, neki nagyon sokat köszönhetek”. Mindig kívülállónak érezte magát – még most is, komolyzenét hallgatott, Beethovent, Bachot.
De Conchita Wurst is szóba kerül. 11 éves Samu fia azt mondta: „undorító”, ezért így próbálta magyarázta neki: „Az embernek lelke van, az pedig néha más akar lenni. Nem mindig érzi jól magát abban a testben, amibe be van zárva. Ő így szeret élni, és egy csomó embert boldoggá tesz”. Még, ha sokak szerint szar poppal is csinálja. „Kit érdekel? A Rolling Stones meg rock, de ha beteszem a Wild Horsest boldog leszek tőle”.
És hogy van, ahol megköveznék, vagy máglyára vetnék az osztrák szakállas nőt? Meggyőződése, hogy a hangosan gyűlölködők, a tömegből kiabáló gyávák is egyszer megváltoznak.
Búcsúzik, elég volt, éjfél felé jár, kezet fog. Másnap hajnalban indul Göteborgba játszani.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
"Van bennünk, magyarokban egy általános jaj" – interjú Mácsai Pállal
Mácsai Pál két családban él, de mindig az otthoniak járnak pórul. A Nemzeti Színház igazgatása nem érdekli, az Örkény igazgatói posztjára viszont újra pályázik. A közéletben rég nem találja azt, aki arról beszélne, ami neki fontos. Alapélmény számára a magány. Miért nem filmezett többet? Milyen lesz a Terápia második évada? Mit várnak ma a magyar nézők a színháztól, és van-e értelme a központosításnak? Interjú.
