szerző:
Szegő Iván Miklós
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A háború, a terror, a kegyetlenség és az embertelenség „banalitása a vészkorszakban, a német megszállás után is hátborzongató. A mindennapok története iszonyatos emlékekké változott az elmúlt hetven évben. Az 1944. március 19. utáni eseményeket most dokumentumfilmek igyekeztek felidézni.

Zsidóknak nem lehetett biciklijük, de be kellett szolgáltatniuk a rádiókat is. Ezt a korabeli, 1944 tavaszán megjelent újságokon kívül Ungváry Krisztián 2011-es könyvéből, A Horthy-rendszer mérlegéből is tudhatjuk. De az Országos Széchényi Könyvtár időszaki kiállításán is falragaszokat láthatunk ebből az időszakból – hasonló tartalommal. Ám a valóságban, amíg egyáltalán a saját lakásukban lakhattak, a zsidóknak lehetett rádiójuk is: a legeldugottabb sarkokban őrizték például Kende Péter történész-szociológus családjában a készüléket. Így azonnal értesültek a szövetségesek 1944. júniusi, normandiai partraszállásáról.

Tévedtek

Amikor Párizs megszabadult a német uralomtól, azt hitték, hamarosan a magyarországi üldöztetés is véget ér. Tévedtek. Minderről a budapesti 1956-os Intézet alapítója, egykori párizsi emigráns egy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetének végzősei által készített dokumentumfilmben mesél.

Magyar-Ábel Ágnes és Sárközy Réka tanítványai összesen tíz, egyenként negyedórás filmet készítettek holokauszt-túlélőkkel, döntően az egykori csillagos házak budapesti lakóival. Egyikük úgy élte túl a Népszínház utcai sárga csillaggal megjelölt épületben a nyilasok és németek által közösen végrehajtott razziát, hogy egy németek közé besorozott osztrák fegyveres talált rá, amikor édesanyjával együtt egy szűcs műhelyének szőrméi alá bújtak el. Meglepetésükre a katona azt mondta: ő nem német, hanem osztrák, és meneküljenek onnan, amilyen gyorsan csak lehet.

Egy auschwitzi túlélő visszaemlékezése

A megszólalók egyike viszont nem Pesten élte túl a vészkorszakot. Auschwitzból tért haza, ahol életét a némettudása mentette meg: amikor leemelték a marhavagonból a rámpára a 13 éves kislányt, az egyik már ott lévő fogoly súgta fülébe németül: mondja azt, hogy 16 éves. Ezzel valóban megmentette, hiszen a „szelekció” során a munkaképes korúaknak több esélyük volt az életben maradásra. Így – ellentétben az 1944 májusától Magyarországról Auschwitzba deportált mintegy félmillió ember többségével – a kislány túlélte a náci lágert.

Ki került a vagonra?
©

A nemrégiben a jezsuiták által fenntartott Horánszky utcai épületben, a Párbeszéd Házában megrendezett filmvetítésen a PPKE kommunikációs intézetének igazgatója, Kovács Ákos azt hangsúlyozta: a filmekkel azoknak a néma sikolyoknak akartak „hangot adni”, amelyeket már nem lehetne egyébként hallani. Az áldozatokra akartak emlékezni. A csendet megtörni. Utalva a katolikus hit és a zsidó vallás közötti kapcsolatra, azt is kiemelte, hogy tanulniuk kell az idősebb testvértől, tanulniuk kell a hithez való hűséget is tőlük.

Máig tart a vita

Ugyanakkor a filmek egyike éppen egy emiatt kibontakozó, máig ható konfliktust tárt fel: a holokauszt-túlélő édesanya és a lánya közötti vitát. Míg az édesanya inkább elfelejtené a múltat, s azt mondja a dokumentátoroknak, hogy inkább a hagyományok feladása lenne jobb, illetve a hallgatás, mert a zsidóüldözésről szóló mostani közbeszéd csak erősíti az antiszemitizmust, addig a lánya teljesen ellentétes nézeteket vall. A lány alig hallott rokonaitól a család történetéről, de végül megtalálta elfeledett zsidó gyökereit, és ha nem is itthon, de Hollandiában zsinagógába kezdett járni. S nagyon fontosnak tartja, hogy a holokauszt borzalmait se felejtsék el.

A „pázmányosok” egyik csoportja – köztük szlovákiai magyarok - a magyar katonák szenvedéseit is bemutatta egy kisfilmen. A mai szlovákiai határfalu, Ipolyszalka és a magyar határfalu, Letkés 1944-ben nem a határon feküdt. Ekkor a Felvidék déli része Magyarországhoz tartozott, de a szovjet csapatok ebben az esztendőben, annak karácsonyán értek el az Ipolyhoz, amely a két falut elválasztotta egymástól. A községek közötti hidat végül felrobbantották, és a küzdelemben 73 magyar katona halt meg. Előző este, december 24-én, vagyis szenteste még megvacsoráztak, többségük másnap már halott volt. A filmen egy 93 éves ipolyszalkai asszony emlékezett a katonák utolsó életben töltött óráira és két letkési férfi számolt be a harcokról, illetve arról, hogy miként élték túl a falu lakói a megpróbáltatásokat.

Sipos dokumentumfilmje 1944-ről és 1945-ről is szól

Hasonló szemlélet jellemzi egy „profi” dokumentumfilmes, Sipos András 2012-2014 között készített munkáját, az Egy évet. A rendező osztálytársainak 1944/45-ös élményeit örökítette meg. Sipos 1955-ös középiskolai barátainak, társainak emlékeiről forgathatott, vagyis egy olyan korszakról, amikor még nem együtt jártak a budapesti Kölcsey Gimnáziumba. Az osztály egy része ugyanis 1944-ben vidéken volt, csak később kerültek a diákok a fővárosba. A másik részük Pesten volt, és nem volt kitéve zsidóüldözésnek, de a háború borzalmait nem kerülhette el. A megszólalók harmadik csoportja viszont a vészkorszak túlélője volt.

Sipos filmjében – amelyet a Bálint Házban Závada Pál író közreműködésével mutattak be néhány hete – ismert emberek szólalnak meg. Sipos osztálytársai között van Ungváry Rudolf gépészmérnök, író, újságíró – a bevezetőben már említett Ungváry Krisztián édesapja is. De láthatjuk Kézdy György színészt (aki időközben elhunyt), dr. Kárpáti Pál orvosprofesszort, Kende János történészt és Söptei Géza zenészt is.

Kontrasztok

Sipos filmjében is megdöbbentőek a kontrasztok: a második világháború idején elkövetett szörnyűségek szinte mindegyike feltűnik az alig több mint egyórás dokumentumfilmben. Főváros környéki és távolabbi falvak fölött lelőtt pilóták, Budapest utcáin meghalt katonák, a német megszállók által a XIII. kerületben megfélemlítésként szétszórt hullák, a zsidóüldözés áldozatai, magyar és nem magyar végrehajtói tűnnek fel a visszaemlékezésekben.

A visszaemlékezők egyike a filmben felvet egy fontos kérdést. A holokauszt történetét nem ismerők ugyanis sokszor és visszatérően szokták tudakolni: hogyan fordulhatott elő, hogy a zsidók hagyták, hogy csillagos házakba, gettóba tereljék őket, majd marhavagonokban Auschwitzba szállítsák többségüket? A választ erre úgy fogalmazta meg, hogy a gettósítás kezdetére a zsidóság már rendkívüli módon meggyengült. Az aktív korú férfiak jelentős részét ekkorra már munkaszolgálatra hívták be, így az otthon maradottak döntő többsége gyerek, nő vagy aggastyán volt. Őket terelték csillagos házakba, gettóba, őket lőtték a Dunába vagy vitték Auschwitzba.

De volt olyan interjúalany is, aki arra emlékezett: az egyik nyilas rendszeresen látta őt, ismerte őt, a férfi bejárt a nyilas házakba. Ezekben akár bánthatta is az odavitt zsidókat, de személyes ismerősét, a nyilatkozót – aki szintén zsidó származású volt - békén hagyta.

Abszurditás

Számtalan abszurd történet bontakozik ki mindebből. Az egyik Ungváry Rudolfé, aki 1944 tavaszán boldog időket élt át: svájci születésű édesanyjával átmenetileg elhagyták ugyanis Budapestet, és Pilisborosjenőn, a sváb faluban töltötték napjaikat. Itt édesanyja németül beszélhetett, ő maga pedig gyerekként nem egészen tudta felfogni a körülötte történő eseményeket, így csak utóbb derült ki számára, hogy milyen korban is élt át számára idilli heteket.

©

Ám a többség számára nem volt idilli időszak 1944 (és végül Ungvárynak sem csak ilyen pillanatokat hozott). Az egyik visszaemlékező – aki talán szerencsésnek hitte magát akkor még – a bevagonírozásra várt a pesti Tattersallban, a lovardában, ahová összeterelték a nyilasok az üldözötteket. Őt aztán mégsem tették vagonba: nem volt hely a szerelvényen, és végül hazaküldték. Ám végül Budapest ostrománál eltalálták, kezét elvesztette. Gyógyszer és fájdalomcsillapító nélkül került egy kórház pincéjébe, és közben egy újabb tisztogató akciót is túlélt, jóllehet a szomszéd házakból ismét csak elvitték a zsidónak minősített személyeket. „Valahogy kihagytak” – emlékezett vissza.

Egy másik visszaemlékező felidézte, hogy életében 1944-ben látta először, hogy hogyan ölnek meg egy embert. Azóta is remeg a keze.

Az ostrom

Söptei Géza, a Stúdió 11 zenekar későbbi szaxofonosa Budapest ostromát idézte fel. Hét hétig voltak egy pincében, ahol mintegy kétszáz ember zsúfolódott össze a harcok befejeződéséig. Egy emberre két négyzetméter jutott: mindenki saját priccset vitt le. Villany már nem volt egy idő után, végül petróleumlámpával világítottak, ami a levegőt rontotta.

Egy üldözött, aki álnéven, gyerekként vészelte át a legnehezebb időket – azt sem tudva pontosan, hogy miért kell álnéven élnie, vagyis zsidó származásáról sem tudott -, arra emlékezett vissza, hogy amikor az orosz katonák megjelentek, hogyan szedte el egyikük egy idős bácsi óráját. Ekkor döbbent rá arra: „ez a felszabadulás nem olyan egyszerű dolog, hogy ebből csupa jó dolog származna”.

Egy vidéki visszaemlékező viszont a málenkij robotra összegyűjtött emberek sorsát idézte fel, köztük az édesapja történetét. Az apa hónapokig volt szovjet fogolytáborban Magyarországon, de végül nem szállították ki a Szovjetunióba. Ennek oka az lehetett, hogy annyira legyengítették a betegségek, hogy 46 kilóra lefogyott. Sajátos módon tehát a pusztító kényszermunkától a betegség mentette meg az édesapját.

Sorolhatnánk még a példákat, visszaemlékezéseket, 1944 és 1945 megítéléséről. Egy dolog azonban biztos: Magyarország történetének egyik legvéresebb és legtragikusabb korszakáról van szó. Az áldozatok, a túlélők még ma is élnek, ezért fontos, hogy a filmesek – a diákok és profi dokumentarista egyaránt - igyekeztek megmenteni a szemtanúk és áldozatok emlékeit az utókor számára.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kézilabda-vb: magabiztos győzelem a brazilok ellen

Kézilabda-vb: magabiztos győzelem a brazilok ellen

Az összes vádlottat felmentették az izsáki vadászház ügyében

Az összes vádlottat felmentették az izsáki vadászház ügyében

A Kúria ítéletéből tudta meg Mészáros Lőrinc, hogy közszereplő

A Kúria ítéletéből tudta meg Mészáros Lőrinc, hogy közszereplő