Ha Leonardo Da Vinci a huszonegyedik században élné fiatalkorát, biztos, hogy menő startupja lenne. Aztán lehet, hogy ennél többre nem vinné, mert ellenben a történelem többi nagy innovátorával – mondjuk Benjamin Franklinnel vagy Thomas Edisonnal –, Da Vincinek nem sok találmánya valósult meg, inkább csak ötletszinten járt kortársai előtt.

Tény, hogy életműve nem csak a reneszánsz kor, de a művészettörténet leggazdagabbjai közé sorolható. Bár a művészet és a tudomány több területén is kiváló képességekkel rendezett, az ember hajlamos reflexből lefestőzni az itáliai mestert – a Pécsett szeptember 30-ig látogatható Leonardo-kiállításon megbizonyosodhatunk, mennyivel többről van itt szó. Persze a kétségkívül világhírű festményeiről (a Mona Lisa vagy Az utolsó vacsora gyakorlatilag önálló életet él) is esik szó a tárlaton, de azok is inkább olyan kontextusban merülnek fel, hogy milyen mértékben segítették az egyéb területeken szerzett kvalitásai Da Vincit a festészetben.

A Sforza-ló

Janus Pannonius Múzeum

Azt, hogy nem egy szokványos kiállítással lesz dolgunk, igen finom módon adagolták a szervezők: ahogy több száz méterről az ember látószögébe kerül a Széchenyi tér, egy baromi nagy lóra lesz figyelmes. Egy nyolc és fél méter magas monstrumról van szó, a Sforza-lóról, pontosabban annak üveggyapotból és fémből készült életnagyságú másáról. Az eredeti ezúttal szóba sem jöhetett, ugyanis a Da Vinci által megálmodott bronzszobor el sem készült, annak agyagmodelljét pedig a franciák zúzták le a 15. században. A turistáknak a készült fényképek mennyiségéből ítélve tetszik a dolog, a téren álló Hunyadi-lovasszobor miniatűrnek tűnő állatának kevésbé.

Tillai Gábor kulturális menedzsertől megtudtuk, hogy az Olaszországból induló utazó kiállítás a valaha volt legszélesebb körű Leonardo Da Vinci-tárlat, ugyanis egyszerre még soha nem mutatták be a Sforza-ló, a repülő ember és az automobil életnagyságú mását. A kiállítást a város három, egymástól nem túl távoli pontján helyezték el: a Széchenyi téren, a Martyn Ferenc Múzeumban és a kiállítás központjául szolgáló Modern Magyar Képtárban. Utóbbi helyen lehet időzni a legtöbbet, itt kapott helyet az a multimédiás blokk, ami igazán egyedivé teszi a kiállítást – eredeti művek híján kéziratokra, rajzokra, modellekre és videókra támaszkodik a koncepció. A tárlat felépítése zseniális, teremről teremre egyre mélyebben hatolunk be Leonardo elméjébe, ezzel válik egy művészetinek hitt kiállítás metafizikaivá.

Leonardo híres ars poeticája volt, hogy „a festészet a legmagasabb rendű tudomány” – a kulcsszó pedig a tudomány. A kiállított feljegyzéseiből – fun fact: Da Vinci jobbról balra írt – kiderül, hogy komoly matematikai, geometriai alapokra helyezte a művészetét, elég csak az emberi test arányait kutató Vitruvius-tanulmányra, vagy az aranymetszésre gondolni. Emellett előszeretettel boncolt embereket is – hol engedéllyel, hol illegálisan –, egy százéves volt ismerősét és egy terhesen elhunyt nőt is felszabdalt, hogy közelebb jusson az emberi test megértéséhez. Boncolásai során a szem működését is vizsgálta, és az agyban kereste a lélek fizikai helyét. Ez úton szerzett tapasztalatait pedig a festészetében hasznosította, ezért olyan élethűek Da Vinci-képek mozgásban lévő alakjai.

Az utolsó vacsora-terem

Janus Pannonius Múzeum

Mindenben kereste az összefüggéseket, a természetet és az emberi testet ugyanazon az elven alapuló jelenségeknek tekintette, így állította párhuzamba például a tüdő hörgőit és a folyókat, azok elágazásait tekintve. Ezeket tényleg pluszként szolgáló videók kísérik minden teremben, amelyek közül egyértelműen a legérdekesebb az az animáció, ami Az utolsó vacsora című opuszt helyezi kontextusba. A Jézus azon bejelentését ábrázoló festmény, miszerint őt az ott lévők közül valaki el fogja árulni, úgy elevenedik meg a kijelzőn, hogy a mondat előtti alaphelyzetből indulva láthatjuk a meglepődött, felháborodott társaság reakcióját addig a pontig, ami végül a festményre került.

A Képtárból pár perces sétával juthatunk el a Martyn Ferenc Múzeumba, ahol a mester két nagy utópiáját, az automobilt és a repülő embert tekinthetjük meg. Előbbi életnagyságú mása teljesen működésképtelen, a háromlábú faszerkezet ötven centisre zsugorított változata viszont a levetített videó alapján meg tud tenni bizonyos távolságokat, de azért a tökéletes járműtől fényévekre van.  A másik terem plafonján elhelyezett, testre csatolható szárnyváz pedig anatómiailag ugyan egész pontos mása egy madár, vagy egy denevér hajtószervének, de az ember egyszerűen képtelen akkora erőt kifejteni, hogy saját tömegét a levegőben tartsa.

A Leonardo, a reneszánsz zseni című rendezvény azon kevés kiállítások egyike, amelyek végén nem csak fizikailag, de szellemileg is jól el lehet fáradni, és ha bármilyen művészeti-tudományos hajlammal rendelkezünk, még inspiráló hatása is lehet.

A repülő ember

Janus Pannonius Múzeum

A kiállítás honlapja ezen a linken érhető el. Köszönjük a Janus Pannonius Múzeum és a Hotel Palatinus segítségét.