szerző:
hvg.hu

Sok mindenben jobban teljesít Vidnyánszky Attila irányította Nemzet, bővült, színesedett a repertoárja. Így reagált arra a hírre a színház, hogy 40 ezerrel csökkent a nézőszám. A közlemény három pontban sorolja, miben jobb most a Nemzeti, de a nézőszám-csökkenésre nincs magyarázatuk.

„A színház látogatottságára vonatkozó kép ennél azonban sokkal árnyaltabb” – írta a Nemzeti Színház pénteki közleményében, melyben a Hír24 nézőszámról szóló cikkére reagált. A közlemény szerint  a Vidnyánszky Attila irányította színház sok minden másban jobban teljesít, mint az Alföldi Róbert vezette Nemzeti. Hogy miért csökkent a nézőszám, azt nem magyarázták meg.

40 ezer néző, a teljes nézőszám egyharmada hagyta ott a Nemzeti Színházat az igazgatóváltás után – írta a Hír24 pénteken. A hírportál kikérte a nézői adatokat, amelyekből kiderült, hogy Alföldi utolsó, 2012/13-as évadában 129 ezer néző váltott jegyet, a következő, Vidnyánszky-féle évadban pedig 88 ezer nézőt vonzottak a Nemzeti előadásai. Alföldi első, 2008/09-es évadában a Nemzeti Színháznak 115 ezer nézője volt.

Előadás a Nemzetiben
©

A közlemény szerint a következőkben teljesít jobban a Vidnyánszky-féle Nemzeti, mint az Alföldi-féle:

  1. A Nemzeti Színház 2013/14-es évada során 340 előadást játszott, ebből 20-at vidéken illetve meghívásoknak eleget téve, külföldi fesztiválokon. Ez utóbbi szám hétszer annyi, mint amennyit 2008/09-ben teljesített a színház.
  2. Az elmúlt évadban a Nemzetiben 71 különböző produkció került színre, ebből 16 idegennyelvű, a színház nemzetközi fesztiváljára érkezett előadás volt. Ez a két szám öt évaddal ezelőtt 43 illetve nulla volt.
  3. A színház összesen 111 vendégelőadást fogadott, szemben a 2008/2009-es 65 előadással.

A közlemény szerint most is azért dolgoznak, hogy a következő évadban emelkedjen a közönségszám.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Zombivá teszi a csigákat a fejükbe költöző féreg - undorító videóval!

Zombivá teszi a csigákat a fejükbe költöző féreg - undorító videóval!

Simonyi szerint Orbán gerinctelen politikát folytat Amerikával szemben

Simonyi szerint Orbán gerinctelen politikát folytat Amerikával szemben

Nem létező kollégái helyett is evett-ivott egy férfi egy szállodában, majd elvitte a kasszát

Nem létező kollégái helyett is evett-ivott egy férfi egy szállodában, majd elvitte a kasszát

Megkezdődtek az augusztus 20-ai ünnepségek

Megkezdődtek az augusztus 20-ai ünnepségek

A kampányidőszak kezdete előtt kikerültek a Fidesz plakátjai a VI. kerületben

A kampányidőszak kezdete előtt kikerültek a Fidesz plakátjai a VI. kerületben

Betiltották az eldobható műanyagokat a Mount Everesten

Betiltották az eldobható műanyagokat a Mount Everesten