„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Mintegy 85 ezren voltak a Sziget Fesztivál csütörtöki, második napján, ami azt jelenti, hogy több embert már nem is engedtek be – közölte Vető Viktória, a rendezvény sajtófőnöke az MTI-vel.
A csütörtökre kiadható napijegyek mind elfogytak, így éjszaka kitették a teltház táblát. A sajtófőnök emlékeztetett, hogy a szervezők 85 ezer főben limitálták a fesztivál napi látogatószámát, ugyanis ennyi embert képes kényelmesen ellátni egyszerre a Sziget infrastruktúrája.
Miután a bérletek már a rendezvény előtt egy héttel elfogytak, a dolgozók, tiszteletjegyesek és közreműködők mellett 25 ezer napijegyet adhatnak ki a szervezők minden nap – fűzte hozzá.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.