szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Jót tett a turnézás Leonard Cohen kanadai énekes-dalszerzőnek, aki tizenöt év kihagyás után 2008-ban, kényszerűségből tért vissza a színpadra.

"Nos, a turnézáshoz való visszatérés rengeteget javít a kedélyállapotomon, mert amúgy sosem szárnyaltam a civil életben" - mondta Cohen, aki jövő héten ünnepli 80. születésnapját. A kanadai folkénekes csütörtökön adott ízelítőt az újságíróknak és a zeneipar képviselőinek a jövő kedden megjelenő Popular Problems című albumából.

A Rock and Roll halhatatlanjai közé tartozó előadó 2008-ban azért kényszerült rá az újbóli turnézásra, mert egykori menedzsere elsikkasztotta a nyugdíjas évekre félretett pénzét. 

A New York-i lemezbemutatóra összegyűlt közönség érdeklődésére reagálva a veterán zenész elmondta, hogy korábbi ígéretéhez híven 80 éves korában rágyújt, sőt még cigarettát is kért az egybegyűltektől. "De most komolyan, tudja valaki, hogy hol lehet török vagy görög cigarettát vásárolni?" - tette fel a kérdést a közönségnek, hozzátéve, hogy már vagy 30 éve elhatározta, hogy ilyet szeretne először szívni.

Cohen új albumának produceri munkálatait Patrick Leonard végezte, aki elsősorban a Madonnával való közös munkának köszönheti hírnevét. A zenész elmondta, hogy eredetileg nem akarta a születésnapjával egy héten megjelentetni az új albumot. "Ez egy örömteli véletlen" - jegyezte meg. Hozzátette: "Az én családomban nagyon sajátos módon viszonyulunk a születésnapokhoz: igyekszünk tudomást sem venni róluk".

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!