Megjelent a Budapest Voices Alternatívák című albuma, méghozzá egy erre az alkalomra összehozott magazin mellékleteként. De az is lehet, hogy a magazin a CD melléklete. Ami biztos, az énekkar majdnem a capella formában adja elő a jól ismert slágereket.
hvg.hu
Korábban már bemutattuk az együttest, amelyik meglepő húzással, mindenfajta hangszer nélkül, kizárólag emberi hangokra dolgozott át számos jól ismert rock- és popszámot. (Annyi különbség van a klasszikus a capella formációkhoz képest, hogy ezekben a dalokban időnként szerepelnek ütős hangszerek.)
Az underground átdolgozásaival ismertté csapat együttes magazinja színes, 28 oldalas, valamivel nagyobb, mint az A4-es méret. Az újság a kórust és annak tagjait mutatja be, továbbá cikkeket közöl az átdolgozott dalok eredeti előadóiról. A lapban exkluzív interjú olvasható Kiss Tibivel, Lukács Lacival, Péterfy Borival, Pásztor Annával és Kowalsky-val is.
A Budapest Voices debütáló, Alternatívák című lemeze 12 átdolgozást tartalmaz. A jól ismert klipes számok mellett megtalálható rajta többek közt a Magashegyi Underground Metróhuzat, a Subscribe Álomtégla, a Hiperkarma Dob+Basszus és a Csókolom zenekar Dunántúli sláger dala kórusítva, mi több, egy PASO-egyveleg is helyet kapott a korongon.
A lemezbemutató koncert október 22-én lesz az Akvárium Klubban, a Nagy Hallban.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.