szerző:
MTI

A világhírű amerikai író, Truman Capote eddig ismeretlen kamaszkori műveire bukkantak New Yorkban - közölte a Die Zeit című német napilap online kiadása.

A feltárt alkotások gerincét 20 elbeszélés alkotja, de egy tucat vers is található közöttük. Capote 14 és 17 éves kora között írta a műveket, amelyek egy része annak idején megjelent az iskolai újságban, a legtöbbet azonban még sohasem publikálták. 

Már ezekben a korai írásokban is központi szerepet játszanak azok a témák - magány, szerelem, bűntettek és múlandóság -, amelyek az író későbbi életművét meghatározzák. Sok közülük a déli államokban játszódik, ahol Capote gyermekkorát töltötte.

Peter Haag, a zürichi Kein & Aber Kiadó alapítója és felesége, Anuschka Roshani, a kiadónál megjelent Capote-összkiadás szerkesztője eredetileg az író Meghallgatott imák című regényének elveszett fejezetei után kutatott a New York-i Public Libraryben tárolt hagyatékban, amikor véletlenül rátaláltak az ismeretlen művekre.

A Die Zeit kérdésére, hogyan történhetett, hogy egy ilyen kincs 30 évig észrevétlenül hevert egy könyvtárban, Anuschka Roshani a könyvtárak anyagi gondjai mellett arra hivatkozott, hogy az Egyesült Államokban az amerikanisztikai kutatás "még nem vetette rá magát" Capote-ra, "talán azért, mert nem elég régen halt meg, vagy egyszerűen csak túl populáris volt". Haag és Roshani arról is beszélt a Zeitnak, hogy folytatni fogják a kutakodást Capote további, még ismeretlen művei után.

A most megtalált elbeszélések közül négy a Die Zeit csütörtökön megjelenő számában már olvasható lesz, az összes írás pedig jövőre jelenhet meg könyv formájában, angolul a Random House, németül a Kein & Aber gondozásában.

Truman Capote (1924-1984) kora egyik legkiemelkedőbb amerikai írójának számít, magyarul is számos műve megjelent az 1960-as évektől kezdve, köztük a Hidegvérrel és az Álom luxuskivitelben. Műveiből több mint 20 film készült.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Videó: Szétszedték a Huawei P30 Prót, ezt találták a belsejében

Videó: Szétszedték a Huawei P30 Prót, ezt találták a belsejében

Két nap alatt 300 kilométert autóztatták egy tévedés miatt a beteget

Két nap alatt 300 kilométert autóztatták egy tévedés miatt a beteget

Zuschlag-közeli férfi az első pénzbüntetésre ítélt kamupárt-vezető

Zuschlag-közeli férfi az első pénzbüntetésre ítélt kamupárt-vezető

Kötelező lesz szeptembertől a bárányhimlő elleni oltás

Kötelező lesz szeptembertől a bárányhimlő elleni oltás

Kétszer annyi ideig gürizhet egy fővárosi fiatal egy lakásért, mint egy észak-magyarországi

Kétszer annyi ideig gürizhet egy fővárosi fiatal egy lakásért, mint egy észak-magyarországi

Nem beszélhettek vitájukon az ellenzéki pártok EP-listavezetői Orbán Viktorról, de megtették

Nem beszélhettek vitájukon az ellenzéki pártok EP-listavezetői Orbán Viktorról, de megtették