"Nagyon örülünk, hogy Neil lesz az Oscar házigazdája" – mondta Craig Zadan és Neil Meron, a 2015-ös gála producer duója. "Egész felnőttkorában ismertük őt, és szemtanúi voltunk, ahogy egy kiváló előadó vált belőle a film, a tévé és a színház világában". Neil Patrick Harris olyan neveket követ az esemény házigazdájaként, mint Billy Crystal, Seth MacFarlane és Ellen DeGeneres.

Neil Patrick Harris (balra) férjével
AFP / Geisler-Fotopress / Dennis Van Tine
Harris úgy nyilatkozott, hogy "egy álom vált valóra", és végre ezt is kihúzhatja a bakancslistájáról. A 41 éves színész már tinédzser korában ismert volt az amerikai tévénézők körében, négy éven keresztül volt főszereplője a tini csodadoktorról szóló Doogie Howser, M.D. című sorozatnak, a világsikert azonban a 2005 és 2014 között futó Így jártam anyátokkal című szitkom hozta meg neki, ahol a nőcsábász Barney Stinson karakterét alakította. Idén, sikersorozatának végeztével két másik irányba is nyitott: először a színházi világ csúcsát jelentő Tony-díjat vehette át, majd szerepet vállalt az év egyik legjelentősebb filmjében, a David Fincher által rendezett Holtodiglanban.
A jövő évi Oscar-gálát 2015. február 22-én rendezik meg a Los Angeles-i Dolby Színházban.