szerző:
hvg.hu

A rekordköltségvetéssel készülő hatrészes tévésorozatot őszre ígérték, de eddig hír sem volt róla. A Rudolf Péter által rendezett történelmi road-movie-ról Kapitány Iván producer árulta el, hogy csak tavasszal kerül képernyőre.

Nagy várakozás előzi meg a Fehér Béla kiváló regényéből készült, 740 milliós költségvetésből készülő hatrészes tévésorozatot. A kortalan társadalom- és rendszerkritikaként definiált, és a Barátok közt konkurenciájaként beharangozott sorozat forgatása tavaly nyáron kezdődött, és már régen be is fejeződött. A bemutatóról azonban – annak ellenére, hogy azt 2014 őszére ígérték, és időnként már promózta is az M1 - egyelőre semmilyen hivatalos információ nem volt.

A divany.hu-nak adott interjúban azonban Kapitány Iván operatőr elmondta, hogy csak jövő márciusban kerül adásba a produkció.

©

A Kossuthkifli cselekménye 1849-be, a szabadságharc kellős közepébe repít, ám nagy szavak és szakállas történelmi személyiségek helyett egy lányszöktetés kitekert történetét mutatja be, a korszakba ágyazott örökérvényű karakterek szűrőin keresztül. Fehér Béla regénye a kritikusok szerint, ha néhol felületesen, papírmasé karakterekkel operálva is, de valóban örök témát pedzeget: igyekszik megmagyarázni, mi áll a magyarság széthúzása mögött, kik is vagyunk és mégis hogyan voltunk képesek az állandó belső viszálykodások ellenére talpon, de legalábbis térden maradni a háborgó európai színtéren.

A sorozat főszereplői: Lengyel Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Reviczky Gábor, Kálloy Molnár Péter, Haumann Péter, Kőszegi Ákos. De a kisebb szerepekben is olyan magyar színészcsillagok fognak majd felbukkani, mint Törőcsik Mari vagy Szabó Győző.

Néhány képkockát már a Fábry-showban be is mutattak a sorozatból:

 

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Bezárnak a Mekik és a Starbucksok Kínában az új vírus miatt

Bezárnak a Mekik és a Starbucksok Kínában az új vírus miatt

Baleset az M3-on, teljes az útzár

Baleset az M3-on, teljes az útzár

Orbánék vagy Európa felé megy Szlovákia?

Orbánék vagy Európa felé megy Szlovákia?

A Magyar Közút is beszállt az új netes kihívásba, az eredmény büntet

A Magyar Közút is beszállt az új netes kihívásba, az eredmény büntet

Még nem találták ki, hogyan fognak össze, de Gyurcsányt nehezen tudná kihagyni az ellenzék

Még nem találták ki, hogyan fognak össze, de Gyurcsányt nehezen tudná kihagyni az ellenzék

Novák: Heteken belül döntést kell hozni a Fidesz néppárti tagságáról

Novák: Heteken belül döntést kell hozni a Fidesz néppárti tagságáról