szerző:
MTI

Újra összeáll a Simply Red. A jövő évi európai turnéval harmincéves fennállását ünnepli a popzenekar – írja a BBC. "Szeretnék egy évfordulót, és ez egy kerek szám, jó alkalomnak tűnik" – mondta Mick Hucknall, a zenekar énekese.

A csapat leghíresebb slágerei közé tartozik a Holding Back the Years és a Money's Too Tight to Mention című dal. 2010 decemberében már volt egy búcsúkoncertjük Londonban az O2 Arénában.

Az együttes a következő évben harmincötször játszik majd a Big Love turnén. Az első koncert október 20-án lesz Dániában, október 27-én Bécsben lépnek fel, Németországban tíz koncertet is adnak. Az Egyesült Királyságban és Írországban 14 fellépés lesz, a turné két londoni show-val zárul az O2 Arénában.

Több veterán zenész, köztük Ian Kirkham szaxofonos, Kenji Suzuki gitáros és Steve Lewinson basszusgitáros is az újra összeálló zenekar tagja lesz.

"Helló mindenki! Boldog vagyok, hogy veletek ünnepelhetjük a zenében eltöltött 30 évet. Reméljük, ugyanúgy fogjátok élvezni a koncerteket, mint mi!" – olvasható Hucknall üzenetében, amit a zenekar honlapján tettek közzé.

A Simply Red 1985-ben alakult és több mint 50 millió lemezt adott el fennállása alatt. A banda nevét Hucknall Manchester United iránti rajongása, baloldali politikai elkötelezettsége és hajának színe inspirálta.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Pert nyert a Fidesz ellen egy férfi, mert a párt nem tudta igazolni, honnan szerezte az e-mail-címét

Pert nyert a Fidesz ellen egy férfi, mert a párt nem tudta igazolni, honnan szerezte az e-mail-címét

Radar360: Karácsonynak üzent a kormány, Hadházy perelne

Radar360: Karácsonynak üzent a kormány, Hadházy perelne

Tucatnyi újdonság – ezek a legfontosabb modellek az idei Budapest Auto Show-n

Tucatnyi újdonság – ezek a legfontosabb modellek az idei Budapest Auto Show-n

Karácsony "a budapestiekhez fordul" a stadionberuházások ügyében

Karácsony "a budapestiekhez fordul" a stadionberuházások ügyében

Az abortusz nem bűncselekmény többé Észak-Írországban

Az abortusz nem bűncselekmény többé Észak-Írországban

Időmilliomosoknak: itt a Disney+ mindent mutató, 3 órás beharangozó videója

Időmilliomosoknak: itt a Disney+ mindent mutató, 3 órás beharangozó videója