Jolie és Pitt nem színésznek szánja a hat gyereket

Angelina Jolie és Brad Pitt szeretné, ha gyerekeik a színészet helyett más foglalkozást választanának.

  • MTI MTI
Jolie és Pitt nem színésznek szánja a hat gyereket

A sztárpár nem akarja, hogy hat gyermekük a nyomukba lépjen, és már többször lelkükre kötötték, hogy ha mégis azt tennék, egy igazi foglalkozást is kell választaniuk, a színjátszás nem elég - közölte színész-rendező Angelina Jolie a brit Radio Times Magazine-nak adott interjújában. 

Jolie és Pitt szívesen látná, ha a gyerekek írók, politikusok vagy aktivisták lennének. A színésznő szerint "az lenne az igazi lázadás, ha a mindből agysebész válna". 

A közelmúltban összeházasodott, évek óta együtt élő párnak három saját és három örökbefogadott gyermeke van, a Vivienne és Knox ikerpár hatéves, Shiloh nyolc, Zahara kilenc, Pax 10, a legidősebb, Maddox pedig 13 esztendős. A gyerekek számára nem ismeretlen a forgatás, a Demóna című mesefilmben Jolie két lánya is szerepelt.

A rendezőnő Rendíthetetlen című háborús drámája mostanában debütált, jelenleg a By the Sea című filmen dolgozik, amelyet ő is rendez. Tíz év után ez lesz az első film, melyben együtt szerepel Brad Pittel, ennyi idő telt el a Mr. és Mrs. Smith óta. 

Jolie az interjúban elárulta, hogy Zahara nemrég azzal borította ki apját, hogy tetováltatni szeretné magát. "Hogy is mondhatnék nekik nemet?" - mondta a színésznő, akinek több tetoválása is van.

 

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.