Az Exodus - Istenek és Királyok már akkor nagy vihart kavart, amikor még egyetlen képkockát sem láthattunk belőle. Csak az a baj, hogy Scott a szereposztás, és nem a film minősége miatt kapott hideget-meleget. Persze mi másra is lehetett számítani egy olyan film esetében, amely egy olyan történelmi személyiséget állít a középpontjába, akit manapság három vallás (keresztény, zsidó, iszlám) is meghatározó alakjaként tart számon. Mózesről - mert természetesen róla van szó – és fordulatos életútjáról már készült persze filmfeldolgozás, ám a mindig óriási léptékben gondolkodó Ridley Scott most érezhetően mindenkin túl akart tenni.

Mózes most nem szuperhős, hanem kétkedő vezető

Látványban sikerült is mindez, bár ha egy filmnél ez a legfőbb pozitívum, az nem sok jót sejtet. Scott megint minden apró részletre kiterjedő környezetet teremtett: a díszletek, az épületek, a ruhák, de még a sminkek is mind tökéletesek és korhűek, de ami ennél jóval fontosabb, a bibliai tíz csapás és a Vörös-tengeren való átkelés is monumentálisra sikeredett. A látvány mögött azonban sokszor elvész a valódi tartalom, és bár a Mózest alakító Christian Bale mindent megtesz, hogy akár a saját hátán vigye el a filmet, jól megírt mellékszereplők nélkül ő is csak tanácstalanul ténfereg néha a vásznon.

Christian Bale, mint Mózes

Intercom

Ahogy azt a Variety kritikusa írta: Ridley Scott Exodusa inkább kommentárként, és nem a bibliai történet elmeséléseként értelmezhető. A brit rendező ugyanis némileg a saját képére formálta Mózest és a körülötte zajló eseményeket is. Az Exodus Mózese egészen más karakter, mint mondjuk Charles Heston szuperhősökre emlékeztető alakítása az 1956-os Tízparancsolatban. A friss változatban ugyanis Mózes végig kételyek között őrlődik. Olyannyira, hogy a film egyetlen, az eredeti történetet árnyaló szála a főhős racionalitásból a megkérdőjelezhetetlen hit felé vezető útja. Ebbe nyilván nem nehéz belelátni a rendező szkepticizmusát, hiszen Scott vállaltan ateista; a részéről hiteltelen is lett volna, ha Mózest egy végig magabiztos és bűnös gondolatok nélküli hibátlan személyként ábrázolja.

A másik Scott-kézjegy a cselekmény konfliktusokra épülő szerkezete. A négy (!) forgatókönyvíró  némileg meg is változtatta Mózes lelepleződésének történetét, és kiűzetését Ramszesz fáraó palotájából. Scottnak gyaníthatóan túl kevés volt, hogy Mózest a rabszolgasorban sínylődő zsidók felé táplált együttérzése buktassa le: az Exodus cselekményében a főhősnek egy csúcsjelenetben kellett konfrontálódnia Ramszesszel, az antihőssel. Az Exodus végig kettejük párharcaként próbálja modernizálni az ismert történetet – a filmet egy-egy csatajelenet keretezi –, csakhogy az ausztrál Joel Edgertonra osztott szerep annyira egydimenziós, hogy a nagy szembeállítás helyett csak egy gyerekesnek ható csetepatét látunk a vásznon. Ramszesz a történet előrehaladtával egyre gonoszabb, befolyásolhatóbb és önzőbb lesz, elkerülhetetlen bukása már a történetet nem ismerő kevesek számára is egyértelmű az első percektől kezdve.

Joel Edgerton és Chritian Bale

Intercom

Ez lenne a kisebb baj, ha a nézőt más téren kompenzálná a film, de sajnos a többi mellékszereplő még a Ramszesz-ábrázolásnál is egyszerűbb, a nők pedig csak dekoratív elemként tűnnek fel a vásznon. Jellemző, hogy Sigourney Weaver is csak díszes öltözéke, és nem kifejező játéka miatt tűnik fel a nézőnek. És a legsarkalatosabb pontról, Isten ábrázolásáról még nem is beszéltünk: ez persze a legnehezebb feladat a vallásos történetek filmadaptációinál, hiszen alig létezik jó megoldás - a hívők és a hangos ateisták így is, úgy is találnak majd kivetnivalót. De Scott most ebben a kérdésben is váratlanul mellényúl. Van egy pillanat a filmben, amikor a kisgyerek képében megjelenő isteni sugallat egész egyszerűen irritálóvá válik, és úgy szisszenünk fel a jeleneten, mint egy kínos színházi előadáson. Talán jobb döntés lett volna, ha a legfőbb misztikum nem is ölt semmilyen emberi formát a filmben. Főleg azért fájó pont ez, mert Scott az elrejtés technikáját már tökéletességre fejlesztette az Alienben. Ott úgy keltett félelmet, hogy az idegen lényt csak pár másodpercre mutatta mef.

Az Exodus a felhigított Gladiátor?

Ha már a misztikumnál tartunk, az sem túl bátor megoldás, hogy az előbb tárgyalt Mózes-lelepleződésen kívül Scott és csapata végig csak az ügyesen bemagolt bibliai leckét mondja fel. Hiába a cselekmény lerövidítése és sűrítése, a párharcokra épülő történetvezetés, az elképesztően látványos jelenetek – a néző semmilyen pluszt nem kap. Egy két és fél órás filmre aligha azért fizet be valaki, hogy egy általános iskolás hittan-órán érezze magát.

Ridley Scott a stábbal a forgatáson

Intercom

Scott tehát nem lépett inkább az univerzálisabb értelmezés felé, pedig Mózes és népének története nem csak a vallásos lelkületűek számára bírhatott volna mélyebb jelentéssel. Az elnyomó hatalom mohóságát és kegyetlenségét ugyan végig hangsúlyozzák a képsorok, az elnyomott nép közérzetéről, szerveződésük módjáról azonban alig tudunk meg valamit. Ez így gyáva megoldás, mert gonosz hatalmakról láthattunk már ezer filmet, utóbbiról azonban kevesen beszéltek eddig hitelesen, úgy, hogy az elnyomott nép  lázadásán kívül, megértsük e nép motivációit, vágyait is. Így az a furcsa érzése is támadhat a nézőnek, hogy a filmbéli Mózes sem tudja igazán eldönteni kik is álltak valójában mögé, kik hisznek benne.

A szereplőktől azért néha hallhatjuk a fontosabb kérdéseket (helyes dolog-e a bizonytalanért fellázadni; mi történik a kivonulás és a várva várt letelepedés után?), de ezek megmaradnak a kérdésfeltevés szintjén. A mindig kétkedő Mózes a Vörös-tenger partjánál beszél arról, hogy a nehezebb feladat már a nép önszerveződése lesz: a vezetők kiválasztása, a nép helyes kormányzása. Az Exodus azonban könnyedén túllép ezeken a gondolatokon, és inkább hanyagul tovább lapoz a Bibliában.

Intercom

A filmet kritizálók eközben leginkább azon pörögnek, hogy miért megint fehérbőrű színészek játsszák az afrikai és arab szereplőket, de elég nevetséges lenne, ha egy 140 millió dollár költségvetésű hollywoodi szuperprodukció plakátjain ismeretlen egyiptomi színészek virítsanak. De még ha így is történt volna, akkor sem lett volna több az Exodus egy tisztességes, a karácsonyi tévés műsorba könnyedén belepasszoló filmnél. Kár, mert nagyon megnéztük volna, hogy mire képes Scott, ha nem csak egy felhigított Gladiátort, hanem egy valódi kérdésektől terhes filmet rendez a világtörténelem egyik legtitokzatosabb történetéből.

Az Exodus - Istenek és királyokat december 11-tól vetítik a mozik 3D-ben és hagyományos formátumban is.