Ryan Gosling filmjét már csak egy kamubotrány mentené meg
Ryan Gosling kipróbálta magát a kamerák mögött is, első rendezése azonban úgy tűnik csúfos kudarcot vall. Májusban, Cannes-ban sem voltak elragadtatva a nézők a Lost Rivertől, most az is kiderült, a filmet az amerikai mozik sem fogják bemutatni.
hvg.hu
Ryan Gosling első, saját rendezésű filmjét a Lost Rivert először a 2014-es Cannes-i filmfesztiválon mutatták be az Un Cetain Regard szekcióban (ebben a kategóriában nyert díjat a Fehér Isten), de az ottani negatív visszajelzések alapján várható volt, hogy a David Lnych és Nicholas Winding Renf munkáit idéző alkotást nem lesz könnyű forgalmazni.
Christina Hendricks és Ryan Gosling a Lost River cannes-i premierjén
MTI/AP/Alastair Grant
A gyártó Warner Brothers végül nemrég jelentette be, hogy a Lost Rivert nem a mozikban, hanem a stúdió saját online tévéjén mutatják be a szélesebb közönségnek áprilisban - írja a Variety. A döntés mögött valószínűleg az áll, hogy a negatív kritikák miatt egyik forgalmazó sem mert bevállalni egy nagyobb buktát Gosling rendezői debütálásával.
A Lost Riverben egyébként a Mad Men sorozattal befutó Christina Hendricks játssza a főszerepet, de feltűnik a filmben Eva Mendes is.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.