szerző:
Lukács Andrea

Pár hét múlva kezdődik a nagy magyar Eurovízió-válogató. A Dal című műsorban 30 hazai produkció verseng majd a Bécsbe jutásért, ahol Conchita Wurst nyomdokain kell majd májusban megváltani a világot, legalábbis azt a több százmilliós közönséget, mely évről évre figyelemmel kíséri a dalversenyt. Végighallgattuk a magyar nevezőket, elemeztük őket, és van már tippünk, hogy kinek lenne esélye. I. rész.

Gájer Bálint: That’s how it goes

A swingnek most nagy divatja van, de csak Magyarországon. Azonos címmel Fazekas Csaba ügyes közönségfilmet hozott össze, december óta vetítik a mozik. A Voice-ban ismertté vált Gájernek mindig is ez a stílus feküdt, kérdés, hogy erre a nemzetközi eurovíziós közönség is nyitott-e. Az énekes a Dal tavalyi versenyében is indult az Elmaradt pillanatok című számmal, most viszont angolul próbál majd érvényesülni. Ez Bécsben kétségtelenül esélyesebb (utoljára 2007-ben nyertek saját nyelvű dallal a szerbek, előtte pedig 1991-ben a svédek).

Szakács Gergő: Ősz utca

Szakács Gergő szerelmes számának nevezésével kapcsolatban nem csak a "nyelvi hátrány" miatt nincsenek túl jó híreink. Hanem mert semmi egyedit sem tud felmutatni az Ősz utcával. A sablonos hangzást a szöveg sem tudja feldobni: fázom, hiányzol, várok rád, hol vagy már….

MDC: Maniac

A Maniacről óhatatlanul a nyolcvanas évek filmzenéje, a Flashdance She is a maniac jut eszünkbe. És milyen pompás lenne, ha az MDC valami hasonlóval rukkolt volna elő a 2015-ös Eurovízióra! De sajnos nem, bár mozgalmas és ritmusos a szám, tele van sablonokkal, a refrénjében pedig Katy Perry Firework című számára hajaznak erősen, csak a Boom-boom helyett azt éneklik a volt X-faktoros fiúk, hogy Ou-ou-ou. Ciki.

Szabó Ádám: Give me your love

Szabó Ádám tangóharmonikájával egy bizonyos célközönséget tudott csak megszólítani, nemrég eldöntötte, hogy a hatvanéveseknél fiatalabbaknak is szívesen játsszana. Jól tette, az Eurovíziós nevezése például egy kifejezetten jól sikerült darab. A melankolikus, szerelmes szám már első hallgatásra fülbemászó, viszont nem machinál a szokásos, agyonszajkózott eurovíziós hangzással. Nem bonyolítja túl Szabó Ádám, viszont hangja hiteles, csak az angol kiejtést kellene még kicsit gyakorolni.

Antal Timi: Woke up this way

A 2012-es X-Faktor második helyezettje bevadult: Antal Timi egy rebellisnek szánt dallal nevezett a Dalba. A Woke up this way arról szól, hogy azt csinál, amit akar, és akkor festi be a haját, amikor akarja. Ha a vadócságot a színpadon is hozza, még esélye is lehet, bár ez a fajta, a Joan Jett&The Blackhearts féle I love rock and roll-t megcsúfoló csajrock semmi újat nem kínál.

Karmapolis: Time is now

Végre egy zenekar, amely nem valamelyik tehetségkutatóból érkezett. Az elektronikus, indie stílust képviselő, Radioheaden felnőtt csapat 2010 óta létezik, tavaly már az A38-on is koncerteztek, ami ebben a szakmában sokaknak vágyottabb cél, mint kijutni az Eurovízióra, ami még mindig lenézett a magát komolyan vevő popberkekben. A Karmapolis most mégis megpróbálja, és ha belegondolunk, a Compact Disco is túlélte az azerbajdzsáni megpróbáltatásokat. Aki szereti az igényesebb produkciókat, bizonyára nekik fog drukkolni.

Mujahid Zoli: Beside you

Ugyanaz, mint Szakács Gergő Ősz utcája, csak legalább angolul.

Szécsi Saci &Szécsi Böbe: Our time

Nem is rossz. A Voice-ikrek visszatérése szimpatikus, főleg azért, mert nagyon jó klipet mellékeltek a dalukhoz, ami persze talmi gyönyör, hisz a színpadi produkciójukat nem helyettesítheti majd. Szécsiék már tavaly is neveztek, az idei Our time viszont erősebb, mint a Born to fly, a kérdés, hogy a külcsín és a belbecs a színpadon is tud-e majd érvényesülni, hisz nem kisebb a kihívás idén Bécsben, mint egy szakállas dívát túlszárnyalni.

Boggie: Wars for nothing

Boggie taktikai okokból is jó küldönc lenne: a Parfüm című dallal és klippel már bejárta a világ Youtube-közösségét, ezzel eleve előrébb van, mint bárki más a mezőnyben. A Wars for nothing viszont igazi együttdülöngélős békeének, ha épp olyan kedvében van az eurovíziós közönség, simán bekerülhet az első ötbe!

Bogi: World of violence

Kissé szerencsétlenül alakult, de idén két Boglárkánk van, és nem csak a nevük, de a daluk is nagyon hasonlít egymásra, mindkettő a világbéke óhajával szeretné belopni magát az eurovíziós szívekbe. Bogié instrumentálisabb, a tavalyi We all-jához képest érettebb is, mégsem jósoljuk, hogy annyit fogják játszani a rádiók, mint a vidám, mezítlábas slágert, amivel majdnem kijutott Koppenhágába.

Tóth Vera: Gyémánt

Adéle ezzel a zongorás megoldással Oscar-díjat zsebelt be, Tóth Vera Gyémántja pedig még a nem vájt fülűeknek is nagyon-nagyon hasonlít a legutóbbi James Bond-film főcímdalára, a Skyfallra. De legalább magyarul van, és a nagyívű, szimfonikus megoldásaival elvarázsolhatja a közönséget.

Wolf Kati: Ne engedj el

Bátor próbálkozás Wolf Katizni. A legújabb magyar eurovíziós érában – jó pár év szünet után 2010-ben vett újra lendületet a magyar köztévé – vele kezdtük, és hatalmas reményt fűzött hozzá akkoriban Rákay Philip stábja, mely még önhatalmúlag döntött arról, hogy ki megy az Eurovízióra. Öt évvel ezelőtt Wolf Kati mégis majdnem utolsó helyen végzett, a közvélemény felhördült, a prognózisok ugyanis legalább az első tízbe sorolták a meleghimnuszként is emlegetett Szerelem, miért múlsz című dalt. A Ne engedj el hasonlóan popos, viszont közhelyes is, ezért még a nem túl erős mezőnyben is kétséges, hogy labdába rúghat.

Leander Rising: Lőjetek fel

Mindig jut az Eurovízióra egy metálzenekar, legalábbis a finn Lordi 2006-os győzelme óta. Nem tudni, hogy a Leander Rising pontosan milyen színpadi produkcióval készül, de a magyar dalhoz valamit ki kell találniuk, hogy a Lőjetek fel eladható legyen az amúgy erősen dallamos számokhoz szokott közönségnek.

Spoon: Keep marching on

Ők a legfrisseb hazai fiúzenekar, mely a legutóbbi X-faktor középmezőnyében búcsúzott. A katonás, masírozós, füttyögetős dal bár könnyed, mégis jellegtelen.

Farkas-Jenser Balázs: Liar

Nem igazán emlékszünk már Farkas-Jenser Balázsra, aki még a Megasztár hatodik szériájának döntőseként tündökölt évekkel ezelőtt. A dalt a zongorabetét, illetve a sztepptánc-ritmus is feldobja. Ami hibázdik, hogy 2014 slágere volt a Liar, liar című dal, amit Cris Cabs és Pharrel Williams jegyzett. Az azért ennél ügyesebb próbálkozás volt.

A II. részben meglátjuk, hogy a harmincas mezőny másik fele tud-e valami újat kínálni az Eurovízióra.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A TASZ Kövér Lászlónak: A szivárványszínű bajszodon nevet a fél internet

A TASZ Kövér Lászlónak: A szivárványszínű bajszodon nevet a fél internet

Itt vannak az újabb részletek az ingyenes külföldi nyelvtanulásról

Itt vannak az újabb részletek az ingyenes külföldi nyelvtanulásról

Ha belevág a borsóprotein-gyártásba, a Wall Street farkasa lehet Leonardo DiCaprióval

Ha belevág a borsóprotein-gyártásba, a Wall Street farkasa lehet Leonardo DiCaprióval

A Manchester City az első triplázó angol csapat

A Manchester City az első triplázó angol csapat

A kistelepüléseken lassan nem lesz hol vásárolni

A kistelepüléseken lassan nem lesz hol vásárolni

Ujhelyi: az osztrák alkancellár bukása az első a sorban

Ujhelyi: az osztrák alkancellár bukása az első a sorban