A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Andrew Scott, a jelenleg hazánkban is futó Büszekség és bányászélet egyik szereplője öt évvel ezelőtti budapesti élményeiről beszélt, és elmondta, az itteni ellenséges hangulatban jött rá, mennyire fontosak a melegfelvonulások.
Nemrég mutatták be Magyarországon a Büszkeség és bányászélet című filmet (eredeti címén Pride), melyben egy bányász-szakszervezet szövetkezik a szivárványzászlós Büszkeség menetével.
Egy friss videóban a filmben játszó színészeket kérdezték arról, hogy ők személyesen vettek-e már részt bármilyen felvonuláson. Az egyik színész, Andrew Scott ekkor meséli el, hogy öt évvel ezelőtt Budapesten forgatott, és elment az akkori Pride felvonulásra. Scott szerint a légkör szörnyű és ijesztő volt a tojásdoblások és a bekiabálások miatt. A színész hozzátette, ekkor ébredt rá, miért is van nagy jelentősége az ehhez hasonló rendezvényeknek. A videóban 1:17-től hallható Scott budapesti élménye.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.