Öt dalból egy szlovák lehet majd a szlovák rádiókban

Szabályozni készül a szlovákiai rádiókban elhangzó hazai zene minimális arányát a pozsonyi kormány. A vonatkozó törvény módosítását kedden közösen ismertette Robert Fico kormányfő és Marek Madaric a kulturális tárca vezetője.

  • MTI MTI
Öt dalból egy szlovák lehet majd a szlovák rádiókban

Ha a most tárcaközi egyeztetésre bocsátott jogszabályt a jelenlegi formájában kerül elfogadásra, akkor a szlovákiai rádiókban sugárzott zenéből már a jövő évtől legalább 20, 2017-től pedig legkevesebb 25 százalékot kell kitegyen a hazai előadók aránya. A cenzus a közszolgálati rádió adásainak esetében még szigorúbb, minimum 35 százaléknyi hazai zenével számol.

A cenzus bevezetését a hazai zenei kultúra megjelenési lehetőségeinek biztosításával, valamint annak identitás erősítő szerepével indokolta a szabályozást előkészítő kulturális minisztérium.

A törvénymódosító javaslat bemutatása kapcsán kiadott közleményükben arra mutattak rá, hogy bár a múltban már több lépést is tettek annak érdekében, hogy a kereskedelmi rádiók adásaiban nagyobb arányban jelenjenek meg a hazai előadók, ezek a próbálkozások nem vezettek eredményre.

Ennek bizonyítéka az is hogy a szlovák kereskedelmi rádiókban közvetített hazai zene jelenleg is csupán az összes leközvetített zene mintegy tíz százalékát tesz ki - érvelt a szaktárca, rámutatva: a cenzus bevezetése nem egyedülálló, hasonló szabályozás több európai uniós országban, köztük a szomszédos Magyarországon és Lengyelországban is érvényben van.

A kulturális minisztérium szerint a szabályozás alól - igény esetén - kivételt kaphatnak majd azok a specifikus rádióadók, amelyek azt nem tudnák teljesíteni, ezek sorába vélhetően a kisebbségi nyelveken sugárzó adók is beletartoznak majd.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.