Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#dalok

hvg.hu Élet+Stílus

80 évesen elhunyt Toto Cutugno, az „italiano vero"

Toto Cutugno az egyik legsikeresebb olasz zenei előadó volt, 100 millió eladott példányszámmal, emellett mind saját dalainak előadójaként, mind mások producere és dalszerzőjeként számtalanszor a slágerlisták élére került.

MTI Kult

Öt dalból egy szlovák lehet majd a szlovák rádiókban

Szabályozni készül a szlovákiai rádiókban elhangzó hazai zene minimális arányát a pozsonyi kormány. A vonatkozó törvény módosítását kedden közösen ismertette Robert Fico kormányfő és Marek Madaric a kulturális tárca vezetője.

hvg.hu Kult

Ilyenek lesznek a 4-es metró dallamai

Petruska András énekes-dalszerzőt olyannyira megihlette a 4-es metró, hogy legújabb lemezét is a fővárosi gigaberuházásnak dedikálja.

hvg.hu Kult

Így dúdoljunk ma hányinger nélkül

A Valentin-nap sok esetben már a ráhangolódás stádiumában elvérzik. Nincs az a túljátszott, giccses dal, amely ne tudna minden nemű romantikát kiölő, savas cukorfolyammal beteríteni mindent, amit szeretünk. Hogy ezt a katasztrófát elkerülhesse, összeszedtünk néhány garantáltan biztonságos, bevizsgált, trubadúr szerzeményt.

hvg.hu Kult

Emir Kusturica Európáról és a Balkán cowboyairól

„Sokkal egyszerűbb zenélni, mint filmet rendezni. Ha választanom kellene, az utóbbit áldoznám fel” – állítja a HVG-nek adott interjúban Emir Kusturica rendező és zenész, aki újabban szalonképtelen politikai nézeteivel sokkol.

1 2 3
Emberére akadt a londoni telefontolvaj: az áldozata teperte le és adta át a rendőröknek (videó)

Emberére akadt a londoni telefontolvaj: az áldozata teperte le és adta át a rendőröknek (videó)

Áttörés a CERN-ben: sikerült aranyat csinálni az ólomból

Áttörés a CERN-ben: sikerült aranyat csinálni az ólomból

Évente 16 ezer tonna magzatkárosító oldószert használ majd a Debrecenben épülő kínai akkugyár

Évente 16 ezer tonna magzatkárosító oldószert használ majd a Debrecenben épülő kínai akkugyár

Ismét tüntetett a Ferenciek terén Hadházy Ákos, majd a tömeggel a Külügyminisztériumhoz vonult, és volt, akivel még a Honvédelmi Minisztériumhoz is átgyalogolt

Ismét tüntetett a Ferenciek terén Hadházy Ákos, majd a tömeggel a Külügyminisztériumhoz vonult, és volt, akivel még a Honvédelmi Minisztériumhoz is átgyalogolt

Hamarabb jöhet meg az első menstruáció az egészségtelenül étkező lányoknál – és ennek súlyos következménye lehet később

Hamarabb jöhet meg az első menstruáció az egészségtelenül étkező lányoknál – és ennek súlyos következménye lehet később

Orbán összeesküvés-játéka: egy érthető tagadás másképp néz ki – a Frankfurter Allgemeine Zeitung a magyar–ukrán kémügyről

Orbán összeesküvés-játéka: egy érthető tagadás másképp néz ki – a Frankfurter Allgemeine Zeitung a magyar–ukrán kémügyről

Pénzt húz ki a zsebünkből Trump ámokfutása, vagy nyerhetünk a mostani viharban? HVG Címlapsztori az új gazdasági valóságról

Pénzt húz ki a zsebünkből Trump ámokfutása, vagy nyerhetünk a mostani viharban? HVG Címlapsztori az új gazdasági valóságról

Több mint százmillós bírságot vetett ki kilenc biztosítóra az MNB

Több mint százmillós bírságot vetett ki kilenc biztosítóra az MNB

Az első körben még Erdő Péter kapta az egyik legtöbb szavazatot a pápaválasztáson

Az első körben még Erdő Péter kapta az egyik legtöbb szavazatot a pápaválasztáson

A címlapról ajánljuk