szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Ördög a Fehér Városban című könyv adaptációja már a hatodik közös filmje lesz a színész-rendező párosnak – ezúttal az első dokumentált amerikai sorozatgyilkost alakítja DiCaprio.

Míg a hetvenes évek elejétől a kilencvenes közepéig Robert De Niro volt Martin Scorsese állandó, jól bevált színésze, a kétezres években Leonardo DiCaprióval állt össze, akivel olyan filmeket készített, mint a New York bandái, az Aviátor, A tégla, a Viharsziget, valamint legutóbbi közös mozijuk, A Wall Street farkasa című 2013-as megasiker.

A rendező azóta két, még be nem mutatott projekten van túl: filmre vitte Endo Suszaku Némaság című könyvét Andrew Garfield, Adam Driver és Liam Neeson főszereplésével, majd pedig Mick Jaggerrel csinált rock'n'roll-sorozatot az HBO-nak. DiCaprio A Wall Street farkasa óta egy filmet forgatott le, a Birdman készítőinek új filmjéért pedig máris komoly Oscar-esélyesként emlegetik.

Leonardo DiCaprio és Martin Scorsese
AFP

A Deadline most arról ír, hogy a Paramount sikeresen megvette Erik Larson Az Ördög a Fehér Városban című könyvének megfilmesítési jogait, a projektet pedig már ki is osztották a készítőknek: Scorsese rendez, DiCaprio főszerepet játszik, Billy Ray (Az éhezők viadala, Phillips kapitány) pedig forgatókönyvet ír a regényből.

"Az 1893-as év fordulópont volt Amerika számára: Chicago, ez az akkor még csak feltörekvő város, olyan világkiállítást rendezett, amely felülmúlta a híres párizsit, és biztosította Amerika helyét a világban; ráadásul felbukkant az első dokumentált amerikai sorozatgyilkos, H. H. Holmes" – szól a moly leírása a könyvről. Holmes-t egyszerűen csak a 19. század Hannibal Lectereként szokták emlegetni, őt alakítja majd DiCaprio.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor valósulhat meg a film, ugyanis mind Scorsese, mind DiCaprio nagy projekthalmozó – előbbi a régóta húzódó Sinatra-filmet halogathatja tovább, míg utóbbi Clint Eastwood filmjében vállalt szerepet nemrég.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!