A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
A vasárnapi döntőben Csobot Adél, Tóth Gabi, Gáspár Laci és Péter Srámek voltak még versenyben az év legsokoldalúbb előadója címért. De csak egy maradhatott.
A sorrend a nézői szavazatok alapján állt össze, a zsűritagok ezúttal sem osztanak pontokat, csak a véleményüket mondták a produkciók után. (Mellesleg a zsűri mind a négy tagja Gáspár Lacira voksolt volna, a kiesett versenyzők szintén rá, illetveTóth Gabira.) A közönség döntött: a Sztárban sztár idei győztese Gáspár Laci lett.
Második helyen Péter Srámek végzett, harmadikon Tóth Gabi, negyediken Csobot Adél.
Mind a négy előadó egy szóló és egy duó produkcióval készült. Tóth Gabi Kis Grofó Bulibárójával mutatta meg a nézését meg a járását, illetve Kasza Tibivel énekelte el a Crystal egyik slágerét. Ebben egyébként a Sztárban sztár énektanárát, Lajtai Katit alakította.
Csobot Adél Selena Gomez ¨Love You Like a Love Song¨ című dalával készült, illetve Szolnoki Péterrel közösen énekelte –Auth Csillának maszkírozva – a Félteleket.
Péter Srámek Hernádi Juditot idézte meg, és búgta el a Soha se monddot, illetve Ecküvel nyomta el a Nyári gyerekek a Balaton parton című slágert.
Gáspár Laci Bonni Tyler bőrébe bújt a döntő estéjén, a duett kedvéért pedig Majkává alakították át a sminkesek és a stylistok, ugyanis Curtis-szel a Belehalok című dalt adták elő.
A négy döntős továbbá az adás nyitányaként a korábban kiesett énekesekkel közösen előadta a We're the world című számot: visszatér a stúdióba Wolf Kati, Janza Kata, Baby Gabi, a Nyári lányok, Bebe, Csonka András, Rácz Gergő és Varga Győző is.
Kritikánk a Sztárban sztárról itt olvasható. Igaz, ezt még a harmadik évad indulásakor írtuk, de véleményünket most, a döntő után is abszolút tartjuk.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.