Hiába nyitottak olyan filmek az amerikai mozikban az elmúlt hetekben, mint a Dinó tesó című Pixar-animáció (kritikánkat itt találja) vagy a Rocky visszatérését jegyző Creed: Apollo fia, mindkét filmnél többet hozott nyitóhétvégéjén egy furcsa karácsonyi horrorvígjáték, a Krampusz.

Az Adsz vagy kapsz (Trick 'r Treat) című 2007-es filmjével Halloween témakörét már körbejáró Michael Dougherty most egy másik jeles ünnep, a karácsony szentségét törte meg, és annak ellenére, hogy nincs igazi húzónév a szereplőgárdában (Adam Scott és Toni Collette sem nevezhető annak), 16 millió dollárt szedett össze az első hétvégéjén, így már visszahozta a készítési költségét.

A Krampuszban egy családi perpatvarral színesített karácsonyt elszenvedő fiú, Max történetéről szól, aki azzal, hogy hátat fordít az ünnepeknek, véletlenül megidézi a hitetleneket büntető ősi démont, a Krampuszt. A karácsonyi horrorvígjáték szokatlan felállása azonban nem példa nélküli – összeszedtük a véres ünnepi történetek legjavát.

Fekete karácsony (1974)

A Fekete karácsony a horrortörténet egyik háttérbe szorult, ám ma is hibátlanul működődő és meglepő hatékonysággal paráztató műremeke. A kanadai horrorfilm sok filmtörténész szerint az egyik első igazi slasher volt: a hetvenes-nyolcvanas években felfutó horror alműfaj késsel és egyéb szúró-vágó eszközzel gyilkoló ámokfutókat állított a középpontba. A slasher előfutárai az olasz horrormesterek, Mario Bava és Dario Argento voltak, de a műfaj leginkább a reagani konzervatív Amerika jellegzetessége volt: a gyilkosok szinte kivétel nélkül szexelő fiatalokra, magányos nimfákra és szabados életet élő kollégista lányokra vadásztak.

A terrorizált lányok a Fekete karácsonyban is meglehetősen távol állnak a jól nevelt diáklányoktól: „Ezek a lányok a pisai ferdetornyot is a lábuk közé kapnák, ha tehetnék” – állapítja meg summásan magának a házinénijük.

A Fekete karácsony több olyan formai és tematikus motívumot teremtett meg, amit a későbbi slasher-klasszikusok előszeretettel utánoztak: ilyen a gyilkos lihegő szubjektív kamerája, ami négy évvel később Carpenter Halloweenjában jelent meg újra, vagy a gyilkos paráztató telefonhívásai, amit a Sikoly-széria elevenített fel később.

A Fekete karácsony egy lánykollégium lakóinak hányattatásait meséli el: egy szexuálisan aberrált gyilkos tartja rettegésben beteges telefonbetyárkodással a lányokat, illetve a slasher kombinatorikus dramaturgiájának megfelelően egyenként le is vadássza őket. Meglepően jó ritmusban vannak felépítve a parajelenetek, egy mai nézőt is szorongató félelemmel töltenek el: érthetetlen, hogy Bob Clark, a film rendezője miért nem tartott ki a műfajnál. Később családi és karácsonyi filmeket, krimiket illetve másodvonalbeli tinivígjátékokat rendezett. A Fekete karácsony kötelező darab minden suspense-rajongó számára.

Szörnyecskék (1984)

A nyolcvanas években Steven Spielberg igazi sikergyáros producerré érett, több filmrendező is az ő szárnyai alatt vált hollywoodi tényezővé. Robert Zemeckis mellett a legnevesebb Spielberg-tanítvány Joe Dante volt, aki ironikus B-horrorokkal futott be. A Szörnyecskék jellegzetes blockbuster volt, a Spielberg és George Lucas által tökélyre vitt filmgyártói és forgalmazói stratégia végterméke: itt már a film járulékos termékei (babák, plüss bigyók, bögrék és kulcstartók) fontosabb bevételi forrást jelentettek, mint maga a mozgókép.

A Szörnyecskék remek alapja lehetett a plüssbaba-gyártásnak: a film tulajdonképpeni főszereplői gonosz manók, akiket csak egyetlen cél mozgat, a karácsony és az emberek tönkretétele.  A sztori elég misztikusan indul: az ünnepek előtt járunk, egy apa ajándékot keres tinédzser fiának. Egy kínai kereskedőnél rábukkan Gizmóra, a fura kis plüssgömbre emlékeztető lényre, becsületes nevén egy mogwai-ra, ami után egyébként egy skót poszt-rock zenekar is elnevezte magát.

Három fontos dologra kell csak odafigyelnie a mogwai-tartónak: Gizmót nem szabad erős fénynek kitenni, óvni kell a víztől és soha, se soha nem szabad éjfél után etetni. Na persze egyik szabályt sem sikerül betartani a hősöknek, otthon elszabadul a pokol, Gizmóból kis gumók nőnek, amikből kikelnek az undok szörnyecskék, és a kertváros karácsonyi nyugalmára zúdítják a pokolfajzatok invázióját.

A Szörnyecskék azért is remek szórakozás, mert keveri a paródiát a tényleges horrorral: az egész filmet áthatja egy karneváli őrület könnyed hangulata, miközben azért a szörnyek kivitelezése kimondottan jól sikerült. A számítógépes trükkök elterjedése előtt itt még mindent valódi bábokkal kreáltak meg, amitől a film talán ma még hatásosabb, mint annakidején.

Christmas Evil (1980)

A karácsonyi horrorok ritka csoportjában van valami egészen szürreálisan bizarr: a teagőzös délutánok, gyertyafényes összebújások és jégvirágos éjszakák meghittségébe csempészni a késelős-belezős horrorok borzalmát gyakran valami ironikusat és vicceset szül. Éppen ezért ha egy horror minél inkább a karácsonyi ikonok (piros hacuka, hosszú szakáll, csilingelő száncsengő és ajándékos batyu) kiforgatására épül, annál inkább magában hordozza a groteszk humor és a paródia lehetőségét.

Erre kitűnő példa Lewis Jackson Zs-kategóriás filmek színvonalát felülről súroló filmje a klasszikus slasherek korából. A Christmas Evil az elmúlt évtizedekben komoly kultstátuszba emelkedett, hála olyan elkötelezett rajongóknak, mint a bizarr filmek pápája, John Waters. Jackson filmje magán viseli a megszokott slasher-kliséket: késelős pszichopata gyilkos, aki szexuális elfojtásokkal küzdve bünteti meg a „rosszakat”. Persze a morális igazságszolgáltatás nem feltétlenül része a slasher filmek kelléktárának, de ebbe a karácsonyi ámokfutásba kiválóan passzol az igazságosztó, őrült télapó.

A film főszereplője Harry, aki gyerekkorában szörnyű traumát szenvedett: karácsony este tanúja volt annak, hogy a télapó – vagyis az annak öltözött apja – furcsa szexuális játékot játszott anyjával a nappaliban. Később Harry egy játékgyár szürke alkalmazottja lesz, aki beteges karácsony-fetisizmusban éli mindennapjait. A korrupt és cinikus kollégák csak kihasználják az egyébként gyámoltalan főhőst, aki karácsony estéjén bekattan és télapóruhában baltás leszámolásba kezd.

A Christman Evil minden B-kategóriás gyermekbetegsége ellenére helyenként kimondottan üdítően vicces, főleg a zárójelenetek, amikor például a feldühödött tömeg a behavazott utcákon fáklyákkal kergeti a télapót.

Silent Night, Deadly Night (1984)

A Silent Night, Deadly Night ugyanabból a receptből dolgozik, mint a Christman Evil: egy kisgyerekkorában mély karácsonyi traumát elszenvedett hős kezd évekkel később borzalmas gyilkosságokba. Ebben a verzióban Billy szüleit megöli egy télapónak öltözött rablógyilkos, a szenteste horroremlékét pedig a felnőttkorba is magával viszi a hős.

Az egész traumát persze átitatatja a szexualitás is, ahogy azt a slasher nem túl összetett nézőcsalogató taktikájánál már megszokhattuk. Felnőve Billy egy játékboltban (hol máshol) helyezkedik el árufeltöltőként, ahol a főnöke befogja a karácsonyi szezonra, hogy öltözzön télapónak. Billy ezen a ponton kattan be és kezdi legyilkolni a kollégáit, majd tulajdonképpen, akit ér.

A Silent Night, Deadly Nightban is megjelenik a karácsonyi horrorok elkerülhetetlen iróniája, bár itt már nem feltétlenül érezzük a szándékoltságot, gyakran inkább kínunkban nevetünk. Összességében a filmet áthatja a nyolcvanas évek Zs-kategóriás horrorjainak jellegzetesen bizarr bája, leginkább a műfaj elkötelezett ínyenceinek ajánljuk.

Karácsonyi lidércnyomás (1993)

Sokat kellett várniuk Tim Burton rajongóinak, hogy a gótikus horrormesék mestere visszatérjen az animációhoz, amivel pályafutását még a nyolcvanas évek legelején kezdte. Burton, mielőtt az első Batmannel és az Ollókezű Edwarddal befutott volna, közvetlenül a művészeti egyetem elvégzése után a Disneynél helyezkedett el rajzolóként. Ebben az időszakban készítette el Vincent című rövid báb-animációját, ami a figurák, a látvány és a játékos horror-hangulat szempontjából a Karácsonyi lidércnyomás előtanulmánya volt.

Halloween-városának legfélelmetesebb lakója, Csontváz Jack már beleunt az ijesztgetésbe. Magányos sétainak egyikén véletlenül felfedezi Karácsony-várost és az ünnep megszállottja lesz. Elrabolja a télapót, hogy szenteste ő látogassa végig fura ajándékaival a gyerekeket: persze a projektből katasztrófa lesz.

Burton és Henry Selick animációs rendező nem csak a megszokott parodisztikus horrorvilágot, hanem a musical műfaját is belekeveri a Karácsonyi lidércnyomás roppantul szórakoztató koktéljába.