Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Tom Hiddleston jelenleg a BBC sorozatában látható, de egy interjúban elejtette, hogy szívesen eljátszaná a 007-est is.
Itthon az AMC csatornán látható a The Night Manager című sorozat, amit John Le Carré Éjszakai szolgálat című regényéből forgattak, Tom Hiddleston és Hugh Laurie főszereplésével.
Hiddleston (Bosszúállók, Bíborhegy) a Sunday Times-nak azt nyilatkozta, hogy James Bondot eljátszani rendkívüli lehetőség lenne, és hogy készen állna a szerep fizikai mivoltára is. Elmondása szerint nagy rajongója a franchise-nak: "Egyszerűen szeretem a főcímzenét, a motívumait és a mitológiáját. Szeretem az egészet."
Amikor arról kérdezték, mit szól hozzá, hogy a Time magazin vonatkozó szavazása után kialakult 100-as listán is szerepel, a következőket mondta: "Jó érzés, hogy rajta vagyok, de 100 emberről van szó, és még Angelina Jolie is köztük van". A listát egyébként Idris Elba és Tom Hardy vezetik, de előbbi épp egy másik nagy projektre, a Stephen King-féle A Setét Toronyra készül.
Daniel Craig, az utóbbi négy film 007-ese még tavaly októberben nyilatkozta, hogy inkább felvágná az ereit, mint hogy még egyszer eljátssza James Bondot, ám ezen szavait később – nem túl meggyőzően – tagadta.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.