Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Április végén érkezik a mozikba a Tiszta szívvel című Till Attila-film. A fura krimi előzetesét már mutatjuk is.
Az akció-vígjátékban két mozgássérült fiatal közeli barátságot köt egy vagány kerekesszékes bérgyilkossal és a maffia szolgálatába állnak. Sok vesztenivalójuk nincs a szereplőknek, bár – ahogy azt az alkotók írják – ebben a kalandban semmi nem az, aminek látszik.
Miközben a hősök egyik tűzpárbajból vetődnek a másikba, megismerjük a kerekesszékben töltött mindennapok kihívásait.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.