Őrületes látványt, kalandokat ígér az új King Kong-film előzetese
Az óriási majomszörny óriásibb, mint eddig valaha, de a film többi része is nagyon rendben van az első előzetes szerint – még a szereplőgárda is kifogástalan.
hvg.hu
King Kong először 1933-ban kápráztatta el a mozinézőket, de a népszerű szörnyet még kétszer elővették nagy hollywoodi produkciókban: 1976-ban Jeff Bridges és Jessica Lange főszereplésével készült egy King Kong című film, majd ugyanezzel a címmel a Gyűrűk Ura-trilógia utáni első filmjét jegyző Peter Jackson is megcsinálta a maga változatát.
Most a változatosság kedvéért nem ezt a címet viseli az új film – 2017. március 10-én Kong: Skull Island címmel mutatják majd be az amerikai mozik, a hétvégén az első előzetest is megkaptuk hozzá.
A főszereplők közt találjuk Tom Hiddleston, John Goodman és Samuel L. Jackson mellett azt a Brie Larsont, akit ugyancsak a napokban jelentettek be Marvel Kapitány szerepére. A film rendezője az a Jordan Vogt-Roberts, aki eddig egy nagyjátékfilmet rendezett (A nyár királyai), de két remek sorozat készítésében is részt vett (Death Valley, You're the Worst).
A filmet gyártó Legendary Entertainment egyébként egy franchise részeként tekint a Kong: Skull Islandre, amelynek első állomása a 2014-es Godzilla volt. A két gigaszörnyet 2020-ban, egy Godzilla vs. Kong című filmben tervezik összeereszteni.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.