A Nyugat szerinte kis "zsidó lapocska", most az M5-ön okítja a népet

A lovagkereszttel kitüntetett nácibarát, Takaró Mihály vezeti majd a milliárdokból létrehozott közszolgálati ismeretterjesztő csatorna Háromszor magyar című műsorát.

  • hvg.hu hvg.hu
A Nyugat szerinte kis

Takaró Mihály tanítja a népet a közszolgálati televízió új, M5 nevű ismeretterjesztő csatornáján, amelynek deklarált célja a diákok és az oktatók segítése. A Háromszor magyar című kulturális műsorban Tőkéczki Lászlóval és Batta Andrással szerepel.

Takaró Mihály irodalomtörténészt két éve tüntették ki a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével. A Comment.com felidézi: Takaró régi hobbija a zsidózás, és lelkesen forgatja és terjeszti a nyilas kötődésű írók műveit.

A Nyugat szerinte kis példányszámú zsidó lapocska,

és a közszogálati tévé Száműzött magyar irodalom című műsorában ki is tagadta a zsidó származású írokat. Támogatja viszont az antiszemita Nyírő Józsefet, a Szálasi-kormány újságjának főszerkesztőjét, akárcsak Tormay Cécile-t, a numerus clausus hívét.

Az M5 csatornára ötmilliárd forintot különített el az állam.

Kitüntetett irodalmár: megveti József Attilát, imádja a melleket

Egykori kollégája szerint diáklányok és tanárnők mellére tett megjegyzéseket, a Nyugatot pedig „kis zsidó lap"-ként emlegette Takaró Mihály irodalomtörténész, aki a magyar Érdemrend Lovagkereszt Polgári tagozata kitüntetést kapta Szent István ünnepén.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.