Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Újra felépítették a zenekar 1962-es, londoni lakását.
A Rolling Stones öt évtizedes pályafutását mutatja be az a New York-i kiállítás, amelyhez a rockegyüttes hatvanas évekbeli londoni lakását és lemezstúdióját is felépítették.
Mick Jagger, az együttes frontemberének ötlete volt, hogy a kiállításhoz reprodukálják a korabeli környezetet és hangulatot. Egy egész csapat dolgozott azon, hogy a banda 1962-es, közös londoni lakását New Yorkban teremtsék újjá. A szobákban elhagyott sörösüvegek, piszkos edények és szétszórt blueslemezek idézik a régi napokat.
Jagger elmondta, hogy az egykori ház most is ott áll Londonban, és ő még mindig nagyon jól emlékszik a banda hatvanas éveire.
Az Exhibitionism - The Rolling Stones kiállításon az a lemezstúdió is látható az eredeti hangszereikkel együtt, ahol az együttes lemezfelvételeit készítette.
A kiállított relikviák között vannak a banda turnékra készült színes ruhái, a Jagger dalszövegeit tartalmazó füzet, Keith Richard 1963-as naplója, Charlie Watts játékdobkészlete, számos fotó, poszter és magazinborító.
A kiállítást év elején már Londonban is bemutatták, a New York-i tárlat márciusig látogatható.
Az együttesnek Blue & Lonesome címmel december 2-án jelenik meg új lemeze, amelyen bluesfeldolgozások hallhatók.
Watts a banda jövőbeli terveiről annyit mondott: "Szerintem ebben a pillanatban az a legfontosabb, hogy életben maradjunk vagy fel tudjunk kelni reggelente".
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A legutóbbi költözésének hasonló fogadtatása volt, de esküvője és a pelenka-ügy nagyobb vihart vert.
Ez az első eset, hogy egy észak-koreai disszidens keresetet nyújtson be a diktatúra, illetve a vezetője ellen.